Jump to content

Döntetlen a honi szuperrangadón - videón a gólok

2016. 09. 22. 11:29

A bajnok Ferencváros hátrányból felállva, 1-1-es döntetlent játszott a Videotonnal Felcsúton a fehéváriak alkalmi otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának szerdai zárómérkőzésén. A döntetlennel egyik csapat sem lehet elégedett, még akkor sem, ha így volt a legigazságosabb.

 

 

Hatalmas várakozás előzte meg a 10. forduló rangadóját, hiszen mind a Fradi, mint a házigazda Videoton kiváló formába lendült az utóbbi időben. A meccset ennek ellenére óvatos játékkal kezdték a csapatok. A bajnok Ferencvárosnak és a Videotonnak is voltak nagy lehetőségei az első félidőben, de a kapuba egyik együttesnek sem sikerült betalálni.

Fordulást követően a hazai gárda került fölénybe, a Leandro szabálytalansága miatt megítélt büntetőt Scepovic értékesítette. Néhány perccel később Lazovics megduplázhatta volna a fehérvári vezetést, de tiszta helyzetből mellé fejelt. Nem hagyta annyiban a vendégcsapat, és Djuricin közeli fejesénél Kovácsik bravúrjára volt szükség, hogy megmentse csapatát a góltól. Nagy nyomást helyezett a Videoton kapujára a Ferencváros, és Djuricin révén egyenlíteni is tudott. A mérkőzés képe alapján igazságos döntetlent játszott a két bajnokaspiráns.

OTP Bank Liga, 10. forduló: Videoton FC - Ferencvárosi TC 1-1

gólszerző: Scepovic (53. - 11-esből), illetve Djuricin (83.)

Videoton:

Kovácsik - Nego, Fiola, Vinícius, Stopira - Juhász R. - Pátkai (Oliveira, a szünetben), Varga J. - Géresi (Bódi, 73.), Scepovic, Lazovics (Feczesin, 76.)

FTC:

Dibusz - Lovrencsics G., Leandro, Nalepa, Dilaver - Gera Z., Nagy D. - Varga R. (Seungwoo, 66.), Hajnal (Csernik, 70.), Djuricin - Böde (Csukics, 13.)

   

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)