Jump to content

NB I: a Lokitól igazolt a Vidi

2016. 08. 30. 10:26

A Videoton két középpályást vett a Debrecentől, az egyikül az a Varga József, akiért pár éve még sorban álltak a magyar klubok, sőt külföldön is megfordult, igaz a légióskarrier nem sikerült túl jól számára. A válogatott játékos éveken át alapembere volt a Lokinak, távozás több, mint meglepő. 

A Videoton Varga József és Anel Hadzic személyében két középpályást igazolt a Debrecentől. A székesfehérvári klub honlapjának beszámolója szerint a DVSC együttesétől távozó Varga 3+1 éves szerződést írt alá, míg Hadzic két éves megállapodást kötött a fehérváriakkal. A debreceni születésű és nevelésű 28 éves középpályás 31 mérkőzésen lépett pályára a válogatottban, korábban a német Greuther Fürth és az angol Middlesbrough csapatánál is megfordult. Az NB I-ben eddig 155 mérkőzésen szerepelt és öt gólt szerzett.

A bosnyák középpályás, Anel Hadzic az osztrák FC Ried és a Sturm Graz után a török Eskiehirspor színeiben futballozott. Fiatalon az osztrák utánpótlás-válogatottban szerepelt, de felnőttként már 14 meccsen lépett pályára a bosnyák nemzeti együttesben, amellyel ott volt a 2014-es brazíliai világbajnokságon is. 

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)