A Videoton szerdán búcsúzott a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik körében, miután 2-1-es összesítéssel alulmaradt a fehérorosz BATE Boriszovval szemben, ugyanakkor a második számú kontinentális kupasorozatban, az Európa Ligában még küzdhet a csoportkörbe jutásért.
A bajnokságban döcögve indult el a fehérvári együttes szekere. Két vereség után múlt héten a Diósgyőr vendégeként - az utolsó pillanatokban szerzett gólokkal - elért 2-1-es sikerrel gyűjtött először pontokat a csapat, amely most szombaton a zöld-fehéreket fogadja.
A Ferencváros ezzel szemben kiválóan rajtolt, százszázalékos mérleggel áll a tabella élén, ráadásul három meccsen csupán egy gólt kapott.
A második helyen álló Újpesthez ezúttal a Puskás Akadémia látogat, míg a harmadik pozíciót elfoglaló Budapest Honvéd Pakson vendégeskedik.
Az élvonalba visszajutott, pont nélkül álló csapatok csatájában a sereghajtó Békéscsaba a Vasast látja vendégül, míg az Európa Liga-selejtező harmadik fordulójában a norvég Rosenborg ellen elvérzett Debrecen a Szombathelyi Haladással játszik hazai pályán az egyetlen vasárnapi mérkőzésen.
OTP Bank Liga, 4. forduló:
szombat:
Békéscsaba 1912 Előre-Vasas FC 18.00
MTK Budapest-Diósgyőri VTK 18.00
Paksi FC-Budapest Honvéd 18.00
Újpest FC-Puskás Akadémia 18.00
Videoton FC-Ferencváros 20.30
vasárnap:
DVSC-TEVA - Szombathelyi Haladás 20.15
(Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:nso.hu, mti)