Jump to content

NB 1: Mátyus debütál, Felcsúton az MTK - Beharangozó I. rész

2014. 10. 23. 16:00

Új hétvége, új bajnoki forduló az NB I-ben. A sort az új edzővel felálló Nyíregyháza újpesti vendégjátéka nyitja. De szó esik beharangozónk első részében a jó formában levő Puskás Akadémia és a Vidit üldöző MTK csatájáról, továbbá a Pécs-Pápa és a Kecskemét-Honvéd összecsapásokról is.

2014. 10. 24. 19:00 Újpest - Nyíregyháza

Az edzőváltáson átesett Nyíregyháza utazik a fővárosba, ugyanis immáron Mátyus János irányításával harcolhat a Szpari a kiesés elkerüléséért. Mátyus masszív csapatot rakott össze Pápán, egy hét alatt az ő munkája még nem annyira érződhet, inkább mentálisan nyújthat pluszt, ráadásul a játékosat a bizonyítási vágy fűtheti az új edző miatt. Az Újpest pedig legutób sem hazudtolta meg magát az ETO elleni 0-0-al, holtversenyben legkevesebb gólt kapták eddig, de nagyon keveset is rúgnak, ennek megfelelően nem várható gólzáporos mérkőzés még az újonc ellen sem.

2014. 10. 25. 14:00 Puskás Akadémia FC - MTK

Közelmúltbéli forma alapján egyértelműen rangadóról beszélhetünk, a Puskás ugyanis zsinórban 4 meccsen aratott győzelmet, és feljött a középmezőnybe, míg az MTK már csak 3 pont hátrányban van a Videotontól. Azért még Garami József csapata számít esélyesnek, még idegenben is, ugyan Kecskeméten is csak egy büntetővel tudtak nyerni, de összességében irányították a játékot.

2014. 10. 25. 16:00 Kecskemét - Budapest Honvéd

Az említett Kecskemét szintén egy új edzővel próbálkozó Honvédot fogadhat majd. Egyik csapatnak sem jött eddig be igazán az idei év, de annyira nem rosszak, hogy kiessenek. Ilyenkor szoktak kicsit befásulni a csapatok, és ötlettelen meccset lehozni, reméljük, ezúttal nem így lesz. A Honvédban ráadásul ismét előtérbe kerültek az akadémisták, ők remélhetőleg égnek a vágytól, hogy megmutathassák, mire is képesek.

2014. 10. 25. 18:00 PMFC - Lombard Pápa

A Pécs kikapott az előző körben a Fraditól, ez vállalható még akkor is, ha Véber György azt mondta a meccs után, hogy az ő irányítása alatt még nem játszott igazán jól a csapata. Talán a Pápa ellen, akikkel szemben az iksz gyakorlatilag adott, hiszen fordulók óta gólképtelen a bakonyi csapat. Elég statikus focit játszik a Pápa, míg a Pécs sokkal inkább "játszó" csapat szeretne lenni, meglátjuk, ki örülhet a találkozó végén.

(pd)

(Forrás: sportrajongo.hu ; fotó: nemzetisport.hu)