Jump to content

Román-magyar: Dárdai szerint néha túlpörög a csapat

2014. 10. 10. 11:13

Elindult a magyar válogatott Bukarestbe. A csapat holnap vív Európa-bajnoki selejtezőt , melyen az örök rivális az ellenfél, ráadásul az előző világversenyre való kvalifikáló selejtezősorozatból fájó emlékeink vannak róluk. A debütáló szövetségi kapitány az indulás előtt az MTV-nek adott interjút.

Dárdai Pál elmondta, hogy néha már neki kell visszafogni a játékosokat, ugyanis egyesek túlpörgetik magukat. Ez azonban baj, hiszen a találkozó elején kapkodáshoz vezethet (emlékezhetünk rá, hogy ebből a legutóbbi bukaresti látogatásunkkor is gond volt, Guzmics eladott labdájából már a találkozó legelején vezettek a románok).

A kapitány elmondta, hogy a játékosok visszajelzései alapján jó intenzitású edzéseket tart. Állítása szerint már megvannak a fejében a kezdőcsapatok, és egyaránt készül majd a Feröer-szigetek elleni találkozóra is. A terveit némileg bonyolíthatja, hogy Stieber Zoltán és Korcsmár Zsolt kisebb sérülést szedett össze.

A válogatott holnap 18:00-kor lép pályára Bukarestben, a találkozót az M1 élőben közvetíti.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Király Gábor (Fulham), Megyeri Balázs (Olympiakosz)
Védők: Fiola Attila (MVM-Paks), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (DVTK), Korcsmár Zsolt (Greuther Fürth), Korhut Mihály (DVSC-Teva), Tamás Krisztián (Varese), Varga József (DVSC-Teva)
Középpályások: Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Elek Ákos (DVTK), Gera Zoltán (Ferencváros), Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Kovács István (Videoton FC), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Simon Krisztián (Újpest FC), Stieber Zoltán (Hamburg), Tőzsér Dániel (Watford), Varga Roland (Győri ETO)
Támadók: Nikolics Nemanja (Videoton FC), Priskin Tamás (Győri ETO), Szalai Ádám (Hoffenheim)

(pd)

(Forrás: nemzetisport.hu, sportrajongo.hu ; fotó: nb1.hu)