Jump to content

Ligakupa: Gyenge első félidő után nyert a Fradi

2014. 10. 08. 19:46

Hazai körülmények között nyert a Ferencváros a Kaposvár ellen Ligakupa mérkőzésen. A zöld-fehérek az első félidőben nem játszottak jól, a szünet után azonban végül sikerült nagyobb különbséget kialakítaniuk másodosztályú ellenfelükkel szemben.

Nem mondhatjuk, hogy nagyon tartalékosan állt fel Thomas Doll a bajnokségban az utóbbi időben gyengélkedő csapata, a kezdőben szerepelt Mateos, Lauth, Somalia, és Böde is.

A Kaposvárnál nem kapott szerepet Rajczi, azonban így is veszélyesek voltak a vendégek a találkozó elején, majd Lauth előtt adódott ziccer. Később azért főhetett Doll feje, mert Mateos és Lamah is cserét kért. A későbbiekben Bödének és Havojicnak is volt lehetősége, azonban nem sikerült betalálni.

Doll a félidőben cserélt, Lauth helyett bejött a fiatal Popov, és ez meg is hozta a vezető gólt, a tehetséges támadó Böde indítását váltotta gólra. Később Nalepa duplázta meg a hazai előnyt, egy szöglet utáni kapásgóllal, majd Popov adta vissza a gólpasszt Böde Dánielnek.

Böde a hajrában szintén összeszedett egy kisebb sérülést, ez, és az első félidőbeli halovány játék nem tetszhetett Dollnak, azonban összességében az eredmény miatt nem lehet panasza a német vezetőedzőnek, a Fradi nyert, megnyugtató különbséggel.

(pd)

(Forrás: sportrajongo.hu ; fotó: telesport.hu)