Jump to content

Csányi Sándor : "Jó néhány hangadó személyiség felett eljárt az idő"

2014. 10. 07. 10:30

Csányi Sándor MLSZ-elnök a magyar fociról tartott háttérbeszélgetésen vett részt hétfőn. Beszélt a kapitánykérdésről, arról, hogy harmadennyi utánpótlásedzőre volna szükség, valamint vadászatból vett példával illusztrálta a magyar fociközeget. "A sportágban dolgozók egy részénél is többet olvastam nemzetközi fociirodalmat, ezenkívül órákat, sőt heteket beszéltem külföldi szakértőkkel. Azt biztosan állítom, hogy az engem megítélők mindegyikénél jobban értek a nagy szervezetek irányításához."

Az elnök elismerte: "későn vettük észre, hogy sokkal nagyobb baj van az utánpótlásképzésben, mint ahogy az első évben észleltük". Ezzel együtt "most jön az intenzív szakasz, ahol a minőségi munka elkezdődik, azonban be kell látni, hogy sem az élvonalban, sem az utánpótlásban nem látni nagy számban a feladatra alkalmas edzőket, ezért be kell hozni külföldieket." A közelmúltban megjelent, a magyar fociakadémiák nívóját elmarasztaló belga jelentésről elmondta, félrevezetően jelent meg a sajtóban. "Az elmarasztalás nem csak fociszakmai kérdéseket érintett, hanem például az akadémiák döntéshozói körének összetételét is. Majd lesz egy újabb kör, amikor felülvizsgálják a változásokat, és csak aztán jutunk el oda, hogy kategóriákra oszthassuk az akadémiákat." Az elnök szerint az utánpótlásban "harmadannyi edzőre volna szükség, mint amennyi most van, de sokkal jobban képzettebbekre. Most sokan félállásnak, fizetéskiegészítésnek használják." Kendőzetlenül beszélt a magyar fociközegről, amelyben "jó néhány hangadó személyiség fölött eljárt az idő, van, aki fölé meg sem érkezett". Elismerte, hogy belterjessé vált a közeg: "vadászként tudom, hogy időnként frissíteni kell az állományt, nem akarom a csúnya szakkifejezést használni".

Végül a három tétmeccsre kinevezett Dárdai Pál leendő utódjáról is beszélt. Azt nem reméli, hogy Dárdai maradna hosszabb távon is, Bölönivel pedig "elkezdtünk tárgyalni, de két-három hónapig elhúzta az időt érdemi válasz nélkül, olyan is volt, amikor két-három hétre eltűnt, és csak akkor hívott vissza, amikor írtam neki egy elég határozott SMS-t. Bármilyen jó szakember is, így nem lehet szövetségi kapitány." Most "nincs ugyan harminc név a kalapban, de van egész komoly jelölt is", közölte, a közbevetésre, hogy magyar-e, csak annyit mondott: "Dehogy."

(bb)

(Forrás: sportrajongo.hu/origo.hu; fotó: sportrajongo.hu/profitipp.hu/blikk.hu)