Jump to content

NB 1: Edzőváltás a Honvédnál, lehet a Győrnél is?

2014. 10. 06. 15:25

A Budapest Honvéd megvált olasz vezetőedzőjétől, Pietro Vierchowodtól, ahogy az a ma délelőtt a honvedfc.hu-n megjelent közleményből kiderült. Horváth Ferenc, a Győr vezetőedzője pedig még pénteken adta be lemondását a Puskás Akadémiától elszenvedett vereséget követően. Sorsa a tulajdonosok kezében van.

A Honvéd Vierchowoddal idén is az olasz vonalat erőltette, azonban hosszú távon nem sikerült összeállnia a fővárosi csapatnak. Katasztrofálisan nem szerepeltek, azonban az elmúlt 3 fordulóban egyaránt vereséget szenvedtek, és a mutatott játék sem volt túl fényes. Vierchowod játékosként klasszis volt, BL-t is nyert a Juventussal, edzőként azonban a Honvéddal nem tudott sok sikert felmutatni. Utódja ideiglenesen Jasper Adrianus de Muijnck, a Magyar Futball Akadémia holland szakmai igazgatója, valamint Simon Miklós lesz, míg nincs meg a végleges utód.

A Győrnél Horváth Ferenc pénteken adta be lemondását. Az ETO-hoz tavaly került, miután Pintér Attila szövetségi kapitány lett, és végül ezüstéremre vezette a csapatot. Idén játékoskeret alapján szintén dobogóra esélyes volt a Győr, azonban olyan periódusba kerültek, amikor egyszerűen semmi sem jött össze nekik, több mérkőzésen is jól játszottak, helyzeteket dolgoztak ki, azok azonban kimaradtak. Horváth sorsáról ma döntenek, de a mai tréninget még ő tartotta. Hírek szerint, ha elfogadják lemondását, akkor az utódja akár a visszatérő Pintér Attila is lehet.

(pd)

(Forrás: honvedfc.hu, nemzetisport.hu, sportrajongo.hu ; fotó: sport1tv.hu)