Jump to content

NB 1: Szlovák VB hős és Tommaso Rocchi a Haladásnál

2014. 09. 08. 14:24

A válogatott szünetben sem tétlenkedett a Szombathelyi Haladás csapata, ugyanis három külföldi labdarúgóval erősítették meg játékoskeretüket. A legismertebb név a korábbi Lazio csatár, Tommaso Rocchi, aki közel egyhónapos huzavona után írt végül alá.

Rocchi kapcsán augusztus elején kezdték el rebesgetni, hogy a vasiakhoz igazolhat, aztán volt, hogy kevésbé tűnt ez reálisnak, de végül csak kikötött Szombathelyen a támadó. A korábban a Lazioban és az Interben is megforduló, ezúttal a Padova megszűnése miatt szabadon igazolhatóként érkező csatárra nagy szükség lesz, ugyanis nem dúskál támadókban Artner Tamás. Aki egyébként azt nyilatkozta, nincs szüksége Rocchira, később azonban meggondolta magát, igaz, ebben az is közrejátszott, hogy a Haladásnak nem kell zsebébe nyúlnia Rocchiért, a támadó fizetését az új mezszponzor állja.

A másik két új igazolás a szlovák Kamil Kopunek, és az ukrán Andrij Jefremov. Kopunek a nagyobb név, 30 éves, 17-szeres szlovák válogatott védekező középpályás, aki a 2010-es VB-ről lehet ismerős a vájtfülűeknek, ahol az olaszok elleni csoportmérkőzésen gólt is szerzett. Kopunek leginkább Iszlai Bencével lehet harcban a szűrő középpályás szerepköréért.

A Haladással kapcsolatos hír még, hogy a vasiak volt játékosukkal, Guzmics Richárddal is tárgyalnak, hogy a lejárt szerződésű védő visszatérjen hozzájuk. Guzmicsnak nincsen klubja, a Haladás mellett az az érv szólhat, hogy így újra játékba kerülhet.

A Hali hétvégén a Honvéd ellen játszik bajnokit, ha Rocchiék játékengedélye megérkezik addig, akkor akár be is vetheti őket Artner mester.

Fotó: news.bbc.co.uk