Jump to content

Válogatott: Gera örömmel jön

2014. 08. 29. 11:40

Tegnap kihirdette az északírek elleni, szeptember 7-i (Groupama Aréna, 18.00) Európa-bajnoki selejtezőre készülő keretét Pintér Attila a válogatott szövetségi kapitánya. A szakember 28 fős bő keretében helyet kapott Gera Zoltán is, aki első alkalommal kapott meghívót Pintertől.

A nyári átigazolási szezonban a Ferencvároshoz visszatérő Gera utoljára közel két éve, 2012 októberében játszott a válogatottban, a törökök elleni, 3-1-es győzelemmel végződött vb-selejtezőn. A rutinos támadó kiválóan kezdte az idényt, a legutóbbi fordulóban ritkán látható nagy gólt lőtt, a szépségdíjas találat a forduló gólja lett, ám jó eséllyel pályázik már most az idény legszebb gólja címre.

"Nagyon örülök, hogy majd' két év után újra válogatott lehetek. Köszönettel tartozom a klubomnak, mert a Ferencvárosban való szereplésem is kellett hozzá, hogy visszakerüljek a nemzeti csapatba - mondta a kerethirdetés után az mlsz.hu-nak Gera. - Szerdán tudtam meg, hogy tagja leszek a keretnek, Pintér Attila telefonon hívott fel, elmondta az elképzeléseit, terveit, és azt is, hogy rám is számít az északírek ellen. Ellenfelünk kiszámíthatatlan csapat, van, amikor nagyon jól szerepelnek, de nagyon rossz meccsekre is képes. Négy-öt északír játékossal játszottam együtt, jól ismerem a keretet, vannak nagyon jó labdarúgóik, de bízom benne, hogy sikerül jól kezdenünk az Eb-selejtező sorozatot" - nyilatkozott az mlsz.hu-nak Gera Zoltán újbóli beválogatásával kapcsolatban.

Pintér Attila újoncokat is avathat az észak-írek ellen, hiszen az újpesti Litauszki Róbert és Balogh Balázs, a ferencvárosi Dibusz Dénessel kiegészülve adott esetben először szerepelhetnek a válogatottban.

Ami a keret többi tagját illeti, Pintér ismét számol Kovács Istvánnal, aki remekül kezdte a szezont, a Videoton előző két bajnokiján három gólt szerzett. Az mlsz.hu beszámolója szerint ismét lesz tizenéves tagja az együttesnek, miután Kalmár Zsolt is hazautazik Lipcséből a találkozóra, rajta kívül Bogdán Ádám, Gulácsi Péter, Vanczák Vilmos, Korcsmár Zsolt, Tőzsér Dániel, Dzsudzsák Balázs, Futács Márkó és Lovrencsics Gergő erősíti a légiósok sorát.

A válogatott kerete:

Kapusok: Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (Red Bull Salzburg), Rózsa Dániel (Haladás)
Védők: Vanczák Vilmos (FC Sion), Heffler Tibor (MVM Paks), Lang Ádám (Győri ETO), Lipták Zoltán (Győri ETO), Korcsmár Zsolt (Greuther Fürth), Juhász Roland (Videoton FC), Litauszki Róbert (Újpest FC), Korhut Mihály (DVSC-Teva)
Középpályások: Balogh Balázs (Újpest FC), Varga József (DVSC-Teva), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Tőzsér Dániel (Watford), Zsidai László (DVSC-Teva), Kovács István (Videoton FC), Nagy Gábor (Újpest FC)
Támadók: Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Varga Roland (Győri ETO), Rudolf Gergely (Győri ETO), Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Gera Zoltán (Ferencváros), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Nikolics Nemanja (Videoton FC), Futács Márkó (Mersin Idmanyurdu), Priskin Tamás (Győri ETO)

(Forrás:sportrajongo.hu;mlsz.hu/Fotó:nso.hu)