Jump to content

NB 1: Nem bírt egymással a Paks és az Újpest

2014. 08. 23. 19:50

Eldöntetlen maradt a két veretlen csapat mérkőzése Pakson. A gól nélküli találkozón inkább az Újpest dominált, de egyik csapat sem lehet elégedetlen, mindkettő továbbra is az élbolyban van.

Az első félidő visszafogottabb játékot hozott, nehezen lendültek bele a felek. A Paks részéről Könyvesnek volt helyzete, míg az Újpestnél Simon és Suljic veszélyeztetett. Érdekesség volt, hogy a lilák ezúttal a szélső Simont erőltették csatárposzton Mboma mellett, így próbálva áthidalni a támadóhiányt.

A második játékrészben Mboma lejött, helyére a friss igazolás Rojo lépett pályára a bal szélre, így Simon egyedül maradt elöl. Rojónak volt is lehetősége, ahogy a másik oldalon Bertusnak, azonban ki kell mondani, nem volt egy jó mérkőzés, kevés lehetőség adódott a csapatok előtt. A Paksot láttuk és fogjuk is még látni jobban játszani, Újpesten pedig égető szükség van egy vérbeli befejező centerre. Talán majd Kim Ojo, ha valóban érkezik.

(Fotó: hirportal.sikerado.hu)