Jump to content

NB 1: Győzelmével egyedül százszázalékos a Videoton

2014. 08. 16. 19:30

Továbbra is őrzi hibátlan mérlegét a Videoton, ugyanis idegenben győzték le a Nyíregyházát. A kétgólos győzelembe még egy kihagyott tizenegyes is belefért.

Idén először lépett pályára idegenben a Vidi, akiknek a céljuk mindenképpen az volt, hogy ők legyenek a negyedik forduló után is az egyetlen százszázalékos csapat. A Nyíregyháza pedig első hazai győzelmére készült a bajnokságban, bár gyaníthatóan egy döntetlen is megfelelt volna nekik a bajnokesélyes ellen.

A találkozón az első nagy helyzet a hazaiak előtt adódott, Rezes bal oldali beadása után Vinícius hozott össze majdnem egy gólt, Szécsinek még lövőhelyzete is akadt. Ezt követően azonban a Vidi szerzett vezetést, a Kleinheisler helyett kezdőcsapatba került Kovács István nagyszerű cselek után szépségdíjas gól ragasztott a felső sarokba. Az első félidő hátralevő részében is inkább a Vidi dominált, főleg Nikolics előtt adódtak lehetőségek, egyszer százszázalékos ziccerben hibázott a válogatott támadó.

A második játékrészből eltelt 10 perc, és újabb nagy lehetőséghez jutott a Videoton. A nyíregyháziak kapusa, Balogh János sodorta el Viníciust az ötösön belül, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt. A véleményes büntetőt azonban Nikolics fölébombázta, továbbra sem jött össze a gólszerzés a fehérvári centernek. A hazaiakat egyébként az is sújtotta, hogy az eset után Csábi József vezetőedző a lelátóra lett száműzve. A 77. percben aztán csak összejött Nikolicsnak a gól, ezzel pedig nagyjából el is dőlt a mérkőzés. A Vidi ezzel egyedül hibátlan csapatként vezeti a bajnokságot, a Nyíregyháza pedig maradt négypontos.

(Fotó: origo.hu)