Jump to content

NB 1: Albérletben játszó hazai csapatok és szép gólok a negyedik fordulóban

2014. 08. 16. 19:41

Fővárosi, valamint kiesési rangadót rendeztek szombaton az NB 1-ben. Érdekesség, hogy egyik hazai csapat sem saját stadionjában játszhatott, az MTK Felcsúton fogadta a Honvédot, a Dunaújváros pedig Fehérváron a Pápát.

MTK - Budapest Honvéd 2-0

Felcsúton rendezték a mérkőzést, ugyanis a Hidegkuti Stadion felújítása miatt az MTK alapból a Honvéd stadionjában játssza hazai meccseit, azonban ezúttal ez plusz hazai meccset jelentett volna a piros-feketéknek, így lehetett a Pancho Arénában a két fővárosi csapat rangadója.

Az MTK-ban először szerepelt kezdőként a nyáron igazolt, korábban a spanyol harmadosztályban szereplő Sergio. A spanyol center igencsak jól mozgott, többször is helyzetbe került, a vezetést azonban mégsem ő, hanem Kanta József szerezte meg, egy csodálatos csavarással, melyet Kemenes nem védhetett. A Honvéd Youla révén próbált veszélyeztetni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az MTK a második félidő elején Kanta révén megduplázta előnyét. Az irányítót Baráth rántotta le, a jogos tizenegyest a sértett lőtte a kapuba, Kemenes ezúttal is tehetetlen volt. Ezzel a győzelemmel az MTK továbbra is a tabella elején tanyázik majd, míg a Honvédon még mindig a csapatépítés érződik.

A mérkőzésen ki kell emelni Dragan Vukmir játékát, aki szorgos védekezésével kiemelkedett az MTK-ból.

Dunaújváros - Lombard Pápa 1-1

Kiesési rangadónak is nevezhetnénk ezt a meccset, azonban a Pápa eddig meglepően jól szerepelt és két győzelemmel a táblázat első feléből várhatta ezt a találkozót. Ráadásul pápai siker esetén a Veszprém megyeiek ezzel 9 pontra növelhették volna előnyüket az újonccal szemben a kiesés ellen vívott harcban. További érdekesség volt még, hogy mindkét csapat nagy meglepetésre a héten már az első körben búcsúzni kényszerült a Magyar Kupától, volt tehát min javítani. A helyszín a Dunaújváros stadionjának alkalmatlansága miatt a Videoton stadionja volt.

A vezetést az ilymódon félig hazai pályán szereplő Dunaújváros szerezte meg, Orosz Márk révén, aki egy kipattanót a kapu torkából kotort a hálóba. Nem sokáig tartott azonban az öröm, ugyanis három perc elteltével egyenlített a Pápa, a nyáron Zalaegerszegről érkező Frizoni beadását Nagy Tamás bólintotta Milinte kapujába. A játék képe alapján a Dunaújváros volt aktívabb, látszott a csapaton, hogy égető szükségük van pontra, pontokra. Ráadásul komoly erősítést nyújtott nekik a középpályán a héten igazolt Józsi György, a játékos egy éve ilyenkor még a Ferencváros csapatkapitányaként futballozott. A Dunaújváros az egész meccsen fölényben játszott, azonban a végső lendület mindig hiányzott a papíron hazaiakból, nem sikerült így eldönteniük a találkozót. Az 1-1 a Duna partiak első pontja idén, míg a Pápa örülhet a kiesési riválistól idegenből elcsent pontnak.

(Fotó: nb1.hu)