Jump to content

NB I: rangadó és visszatérő (magyar) sztár a második fordulóban - beharangozó 2. rész

2014. 08. 01. 15:26

Szombaton többek között egy megyei rangadót is rendeznek a labdarúgó NB I 2. fordulójában, hiszen az előző héten győztes Videoton a Dunaújvárost fogadja. A fehérváriak csapatában pályára léphet az olaszországi légiós életet feladó Feczesin Róbert is, aki rögtön az újonc ellen szerezheti meg első NB I-es góljait. Az újonc Nyíregyházának nem lesz könnyű dolga, ugyanis azt a Paksot fogadja, amely az előző fordulóban a Győrt kapta el. Beharangozónk 2. része következik:

Videoton – Dunaújváros (Szombat, 16:30)

Sima győzelemmel rajtolt a Vidi a szezonban, akik először játszottak bajnokit az új vezetőedző, Joan Carillo
irányításával. A Pápa ellen abszolút nem kellett megizzadniuk, még úgy se, hogy egy félidőt emberhátrányban játszottak Kovács István kiállítása miatt. A játékmester hiánya akár zavaró is lehet az újonc Dunaújváros ellen, azonban a székesfehérváriak kerete elég mély ahhoz, hogy kiküszöböljék ezt. Szerencsés is a sorsolásuk, hiszen a jelenleg talán leggyengébb Pápa után most a kettőből talán a gyengébbiknek mondható újonccal játszanak, ráadásul ismét hazai pályán. Kötelező győzelemnek kell lennie a Vidinek, azonban tudjuk, hogy sokszor ezeket a legnehezebb hozni. A Vidi segítségére lehet azonban az új igazolás, a héten Olaszországból hazatérő korábbi válogatott csatár, Feczesin Róbert, akit sokat várnak Fehérváron.

Nyíregyháza Spartacus FC - MVM Paks (Szombat: 16.30)


A Nyíregyháza a nyáron eddig sikerrel vette azt az akadályt, mely minden újonccsapat előtt áll, miszerint nagyjából tartsák együtt a keretet, és megfelelően erősítsenek. A Szparinál több olyan játékos található így, akik NB I-es rutinnal rendelkeznek, így pedig a bennmaradás reális cél lehet, ráadásul náluk még a stadionkérdés sem lehet probléma, hiszen a pályájukon volt, hogy még nemzetközi kupamérkőzést is rendeztek, nem áll tehát fenn az a veszély, mint anno az Eger esetében, hogy nélkülözniük kell a hazai pálya előnyét. Ellenfelük a Paks lesz, akiktől inkább távoztak a nagy nevek, mint érkeztek, gondoljunk csak a gólkirály Simon Attila Ausztriába távozására, vagy arra, hogy a csapatkapitány Éger visszavonult. Ezek tükrében pláne nagy meglepetés volt, hogy a nyitányon jól játszva, és nagyszerű távoli gólokat szerezve győzték le a tavalyi ezüstérmes, tavalyelőtti bajnok, és talán a legmélyebb játékoskerettel rendelkező Győri ETO-t. A Paks tavaly hullámzóan teljesített, azonban a tavasz végére jól összeálltak, és úgy látszik, lendületben maradtak, előzetesen nehezebb évet jósoltam nekik, viszont ha az ETO elleni produkciót sikerült nagyjából állandósítaniuk, akkor idén is a bajnokság üde színfoltja lehet az atomváros csapata, ahogy arra már volt is példa a korábbi években.

Beharangozónk 3. részében a Kecskemét-Haladás, valamint a Pápa-Ferencváros mérkőzéseket vesszük górcső alá.

(Fotó:vidi.hu)