Jump to content

BL-selejtező - jó eséllyel pályázik a továbbjutásra a Loki

2014. 07. 21. 13:48

Egy héttel az idegenbeli gól nélküli döntetlennel végződött első mérkőzést követően a magyar bajnok Debrecen labdarúgócsapata kedden hazai környezetben fogadja az északír Cliftonville együttesét a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának visszavágóján. Az idegenbeli csatát kapott gól nélkül záró Loki előtt nagy lehetőség nyílik a továbbjutás felé, hazai pályán egyértelmű favoritként lép pályára Kondás Elemér együttese.

A debreceni együttes a klub történetében először játszik nemzetközi tétmérkőzést a Nagyerdei Stadionba. A belfasti összecsapáson a találkozó elején még a hazaiak alakítottak ki néhány helyzetet, a Debrecen azonban ezt követően átvette az irányítást, és egy ízben a keresztlécet is eltalálta, így összességében közelebb állt a győzelemhez.

Amennyiben a hajdúsági együttes továbbjut, akkor a fehérorosz BATE Boriszov és az albán KS Skënderbeu párharcának győztesével találkozik a következő körben. Kondás Elemér együttese számára egyik lehetséges ellenfél sem ismeretlen, hiszen a közelmúltban mindkét csapattal találkozott, ráadásul egymás után: 2012-ben a BL-selejtező második körében 3-1-es összesítéssel búcsúztatta a Skënderbeu gárdáját, majd a harmadik fordulóban ugyanilyen arányban alulmaradt a BATE Boriszovval szemben.

Amennyiben a Debrecen továbbjut a második fordulóból, akkor biztosan főtábláért küzdhet valamelyik európai kupasorozatban, ugyanis a BL harmadik körének búcsúzói átkerülnek az Európa Liga-selejtező utolsó, negyedik fordulójába. A BL-selejtező harmadik fordulójának győztesei pedig már biztos főtáblások, mert ha sikerrel veszik az utolsó kört, akkor a BL, ha nem, akkor az EL csoportkörében szerepelhetnek.

A találkozó játékvezetője a szerb Vlado Glodjovic lesz majd, a mérkőzést 20.20 órától az M1 csatorna élőben közvetíti.

(Fotó:/sport1tv.hu/debrecensun.hu)