Jump to content

Európa-liga: pályán a Fradi, a Győr és a Diósgyőr

2014. 07. 17. 10:10

Az Európa-liga második selejtezőkörében ma este három magyar csapat is pályára lép. Míg a Ferencváros a horvát HNK Rijeka, a Diósgyőr pedig a bolgár Litex Lovecs otthonába látogat, a győriek idehaza fogadják a svéd IFK Göteborgot. Mint korábban megírtuk, a Fradi és a Diósgyőr is továbbjutott az első fordulóból, az ETO pedig csak most kapcsolódik be a versenysorozatba.

Három magyar klubcsapat is pályára lép ma este az Európa-ligában, de az előzetes erőviszonyok alapján egyiküknek sem lesz könnyű dolga. Az első fordulóban már bizonyító, és végül 6-2-vel továbbjutó Diósgyőr a bolgár bajnoki ezüstérmes Litex Lovecshez látogat, aki nem is olyan régi ismerősünk, hiszen a Debrecen 2010-ben ugyancsak az Európa-ligában 4-1-es összesítéssel jutott túl a négyszeres bolgár bajnokon.

A Ferencváros bár közelebb utazott, talán még keményebb meccsre készülhet, mint a DVTK, hiszen a friss horvát Szuperkupa-győztes és bajnoki ezüstérmes HNK Rijeka lesz az ellenfél. Az előző fordulóban a zöld-fehérek csak nyögvenyelősen jutottak tovább a máltai Sliema Wanderers ellen, így mindenképpen többet kell mutatniuk ma este, ha tovább szeretnének jutni. A csapat trénere, Thomas Doll is óvatosságra intette a játékosokat:

A Rijeka nagyobb tapasztalattal rendelkezik, mint az én fiatal csapatom. Éppen ezért nagyon fontos, hogy játékosaim megmérettethetik magukat az európai színtéren. Ellenfelünk egy nagyon komplett, jól összerakott csapat, amely nem véletlenül búcsúztatta tavaly a selejtezők során a Stuttgartot.- olvasható a Ferencváros hivatalos oldalán.

A Győri ETO vezetőedzője, Horváth Ferenc már a kezdőcsapatot is kijelölte a hazai, IFK Göteborg elleni mérkőzésre. Lipták Zoltán és Marek Strestík sérülés miatt nem léphet pályára, így nagy valószínűséggel a Kamenár - Svec, Lang, Had, Dinjar - Kamber, Pátkai, Kronaveter - Dudás, Rudolf, Andric kezdő tizenegy áll fel a 16 meccs óta veretlen svédek ellen.

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS:


Litex Lovecs –DIÓSGYŐRI VTK 19.45


GYŐRI ETO–IFK Göteborg 20.00 (Tv: M2)


HNK Rijeka–FERENCVÁROS 20.30 (Tv: Duna)

(Fotó:sportmenu.net\blikk.hu)