Jump to content

EL: döcögős játékkal is továbbjutott a Fradi

2014. 07. 10. 23:06

A Ferencváros 2-1-re nyert a Puskás Ferenc Stadionban a máltai Sliema Wanderers ellen a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának csütörtöki visszavágóján, így 3-2-es összesítéssel jutott tovább. Thomas Doll együttese a következő körben a Rijekával játszik, a horvátok ellen sokkal több kell, ha a Fradi a második fordulót is sikerrel szeretné venni.

A mérkőzés előtt a Ferencváros szurkolói a Keleti pályaudvar előtt gyülekezett és tiltakozásukat fejezték ki az új stadion beléptetési rendszere ellen. A drukkerek egy a "kirekesztett fanatizmus" felirattal ellátott drapériával vonultak a mérkőzés helyszínére, a Puskás Ferenc Stadionba, ahol folyamatosan a klub elnökét, Kubatov Gábort "találták meg". A szurkolók azt kifogásolják, hogy biometrikus adatok megadása nélkül nem lehet majd az új stadionba bejutni.

Azért a főszerepben mégis csak a játék, vagy pontosabban a mérkőzés volt, mert játékról finoman szólva sem lehetett szó. Thomas Doll a Dibusz - Dilaver, Mateos, Nalepa, Bosnjak - Somalia, Gyömbér, Busai, Kukuruzovic - Lauth, Ugrai összeállításban küldte pályára csapatát, amely a 14. percben szerezte meg a vezetést: Kukurocovic szabadrúgásába Muscat kézzel ért bele, pechére mindezt a 16-oson belül tette, így nem maradt el a jogos büntető. A tizenegyest Ugrai végezte el és bár a máltaiak kapusa bele tudott érni a labdába, védeni nem tudott. A folytatásban rengeteg hiba jellemezte a Fradi játékát, sok volt az eladott labda a pontatlan átadás, ám a ennek ellenére helyzetek is adódtak. A 24. percben Nalepa fejelt Silema kapusának ölébe, majd a 31. percben Busai lövése pattant ki a Zammitról, az ismétlést pedig Ugrai lőtte szintén a kapusba. A félidő utolsó 5 perce a máltaiakról szólt, a szurkolók nem tetszésüket fejezték ki ezzel kapcsolatban, ám jött a megváltó sípszó, a szünetre a hazaiak mehettek el minimális különbséggel.

A második játékrész rögtön egy Fradi helyzettel indult, Busai visszapasszából Benny Lauth lőtt kapufát, maradt az 1-0. Az 53. percben újabb nagy helyzet, Somalia lőtt kapura 8 méterről, majd Lauth elé került a labda, aki megint kapufát rúgott, majd Somalia ismételhetett, ám ezúttal is mentett a máltai kapus. Két perccel később azonban már semmi sem mentette meg a máltaiakat az újabb bekapott góltól, Kukurozovic szabadrúgásába Nalepa fejelt bele, a kipattanót pedig Budai becsúszva juttatta a vendég kapuba.

A Fradi öröme azonban nem tartott sokáig, a máltaiak szinte a semmiből szépítettek, Barbetti beadását Scozzese fejelte Dibusz kapujába. A magyar kapus még bele tudott kapni a fejesbe, ám a labda végül a kapuban kötött ki. A vendégek ezzel egyetlen találatra kerültek a továbbjutástól, ám a hátralévő időben a Ferencváros átvette az irányítást, így a továbbjutás nem forgott veszélyben. A Fradi a végén még lőtt egy kapufát, ám az eredmény nem változott, Thomas Doll együttese 2-1-re nyert, így ott van a következő körben, ezen kívül másnak azonban nem nagyon lehetett örülni ezen az estén. A mérkőzés krónikájához hozzá tartozik, hogy a máltaiak Barbetti 92. perces kiállítása miatt tíz emberrel fejezték be az összecsapást.

A Ferencváros a következő körben a horvát Rijekával találkozik.

(Fotó:MTI)