Jump to content

Elhunyt Novák Dezső az olimpiák legeredményesebb labdarúgója

2014. 02. 27. 15:43

Elhunyt Novák Dezső, a magyar labdarúgás egyik legeredményesebb egyénisége, kétszeres olimpiai bajnok, a Ferencváros örökös bajnoka - jelentette a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján szerda este a családtól kapott tájékoztatás alapján. Novák Dezső 1939. február 3-án született Jákon. Szombathelyen, a helyi Postásban, később a Haladásban szerepelt. Huszonkét évesen, 1961-ben lett a Ferencváros labdarúgója. Az Üllői úton hamar a közönség egyik kedvencévé vált, elsősorban kitűnő rúgótechnikája és csupa szív játéka miatt. A zöld-fehérek jobbhátvédje kitűnő helyezkedése mellett szabad- és tizenegyesrúgásairól volt híres. Háromszázharminchárom bajnoki mérkőzésen 69 gólt szerzett.

Az A-válogatottnak csupán kilencszer volt tagja, igaz, olyan vetélytársai voltak, mint Mátrai Sándor, majd Káposzta Benő. Így is világrekordernek tekinthető, mert két olimpián, Tokióban (1964) és Mexikóvárosban (1968) játszott a győztes csapatban, s előtte Rómában (1960) is tagja volt a harmadik helyezett gárdának. Játszott a világválogatottban (1968) is.

A Ferencvárossal négyszer volt magyar bajnok, egyszer pedig győztes a Vásárvárosok Kupájában.

Novák Dezső labdarúgó-pályafutása után edzőként is sikeres volt: háromszor nyert bajnokságot a Fradival (1981, 1995, 1996), irányításával 1995-ben az FTC bejutott a Bajnokok Ligájába. Ennek ellenére 1996-ban csalódottan, önként állt fel a kispadról.

2004-ben megkapta a köztársasági elnöktől a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést. Temetéséről később intézkednek.

Fotó:sportgeza.hu

sportrajongo.hu/mlsz.hu