Jump to content

4.5 milliárdból újul meg a Videoton stadionja

2013. 12. 14. 09:39

A pénteki közgyűlésen határoztak Székesfehérvár város képviselői a stadion fejlesztéséről. A Sóstói Stadion fejlesztését a kormány finanszírozza, a 2014-es költségvetés 4.5 milliárd forintot tartalmaz a fejlesztésre, a forrás másik felét pedig a 2015-ös költségvetésből különítik el.

Vígh László kormánybiztos a vidi.hu-nak elmondta, az önkormányzat tulajdonában volt eddig is az épület és ez nem változik a jövőben sem. Az önkormányzat lesz az építtető is, a magyar kormány részéről pedig a kormánybiztos segíti és koordinálja a folyamatokat. A tervezés szakaszát kezdjük el, felméréseket végzünk, és előreláthatólag 2015 végére, 2016 elejére készülhet el az új stadion. A tervezést szeretnénk láthatóvá tenni a szurkolók előtt, hiszen más projektek esetében azt tapasztaltuk, hogy érdeklik az embereket az aktuális állapotok. A tervezés azt is el fogja dönteni, hogy mikor indulhatnak azok a munkálatok, amelyek miatt egy ideig nem lesz használható a terület. Természetesen a klub, a város és a kormány közötti egyeztetések is befolyásolják, hogy mikor kezdődhet el a kivitelezés, konkrét dátumot egyelőre még nem tudok mondani.

Cser-Palkovics András polgármester arról beszélt a közgyűlésen, hogy nagyon egyszerű döntésről van szó, hiszen kilencmilliárd forintnyi fejlesztést fogadhat el Székesfehérvár. Kiemelte, hogy Magyarországon Budapest, Debrecen és Székesfehérvár városa lesz alkalmas arra, hogy UEFA 4-es stadionban nemzetközi mérkőzéseket rendezhessen.

Hozzátette, a szabadidősport, a diáksport, az utánpótlás és az élsport igényeit együtt szolgálják a jelenleg futó és a jövőben kezdődő városi fejlesztések, azaz a Gáz utcai csarnok, az új Bregyó és a Halesz, az általános iskolai tornatermek parkettázása, a gyakorló jégcsarnok felépítése, vagy épp a Sóstói Stadion rekonstrukciója.

"Örülünk, hogy döntés született a stadion felújításáról. A klub bérlője és használója a létesítménynek, de természetesen minden eddig szerzett ismeretünket átadjuk majd a tervezőknek, akik a debreceni és az FTC-stadion építésénél tapasztaltakat is hasznosíthatják már ennél a projektnél. Az előbb említettekkel ellentétben Székesfehérváron nem egy új stadion építéséről, hanem a régi továbbfejlesztéséről beszélünk, tehát sok-sok kompromisszumot kell majd kötnünk, mire a program végére érünk. A lehetőségekhez képest próbáljuk a maximumot kihozni ebből a helyzetből. A főépület megmarad, a szemben lévő és a két kapu mögötti részt hozzuk közelebb a pályához, így reményeink szerint egy zárt, katlan-szerű stadion lesz a végeredmény" - reagált a vidi.hu-nak Garancsi István, a Videoton FC tulajdonosa.

fotó: vidi.hu/

sportrajongo.hu/vidi.hu