Jump to content

Bolt: itt a vége

2016. 11. 15. 13:49

Eredeti tervének megfelelően a jövő évi, londoni világbajnokság után mindenképpen befejezi páratlan pályafutását Usain Bolt, a jamaicaiak sztársprintere, aki azt mondta: nem hagyja magát rábeszélni a „hosszabbításra”.

 

„Tudom, mikor kell távozni” – mondta a Sky Sports News tv-csatornának Kingstonban a kilencszeres olimpiai bajnok futó.

Időről időre felröppenek olyan híresztelések, hogy a világ leggyorsabb embere a 2019-es vb-ig vagy egészen a 2020-as tokiói ötkarikás játékokig folytatja, de Bolt ezt most ismét cáfolta. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor 2017. augusztus 12-én futja majd karrierje utolsó versenyét a jamaicai váltóval.

Kilenc nappal a 31. születésnapja előtt végleg befejezi a versenysportot, mondta a 11-szeres világbajnok, mert ahogy fogalmazott: nem akarja „leégetni” magát.

„Minél idősebb az ember, annál több áldozatot kell hoznia, annál fegyelmezettebbnek kell lennie. És úgy érzem, bennem nincs meg ez a fegyelem” – mondta a 100 és 200 méteres síkfutás
világrekordere.

A jamaicai atléta kivételes pályafutását filmen is megörökítették, az I am Bolt (Bolt vagyok) című dokumentumfilmet november végén mutatják be.

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:twitter)