Jump to content

Edzőt váltott Gyurta Dániel

2016. 10. 21. 10:04

Bejelentette, hogy edzőtvált Gyurta Dániel, olimpiai- és világbajnok mellúszónk. A klasszis nem a gyengére sikeredett riói olimpia miatt vált, saját bevallása szerint a döntés már a nyári játékok előtt megfogalmazódott benne. Gyurta új impulzusokra vágyik, ezért hagyja el többek között Széles Sándort és csapatát. Gyurta marad az UTE versenyzője, ám a jövőben a mellúszás egyik legnagyobb "koponyája", Nagy József irányítja a felkészülését. 

 

A londoni olimpiai bajnok mellúszó felkészülését a továbbiakban nem a Széles Sándor, Kovácshegyi Ferenc, Virth Balázs hármas, hanem egyedül Nagy József segíti, aki augusztusban tért haza Kanadából - erről a világ- és Európa-bajnok versenyző tájékoztatta a közmédiát.

Nagy József kiemelkedő eredményeket ért el tanítványaival a tengerentúlon, az 1992-es barcelonai olimpián aranyérmet nyert az amerikai Mike Barrowmannal 200 méter mellen. 

„Szögezzünk le gyorsan valamit. Ha sarkosan akarok fogalmazni, azt mondhatom, valójában nem is én váltok edzőt, hanem az edzőm váltott le engem, hiszen nem tudta azokat a feladatokat elvégezni, amelyekre szükségem lett volna a felkészülésem során. És még valamit hadd tegyek ehhez hozzá, mielőtt bárki is azzal vádolna, hogy a riói történet miatt van a váltás – nem, nem amiatt van. Akkor is így történt volna minden, ha világcsúccsal megvédem az olimpiai bajnoki címemet kétszáz mellen – nyilatkozta a döntés hátteréről Gyurta Dániel a Nemzeti Sportnak. – Maradok az UTE csapatában, akárcsak korábbi edzőim, de mostantól Nagy József irányításával készülök.”

Gyurta szerint a váltásra mindenképpen szüksége volt, többek között azért, mert egyszerűen új impulzusokra vágyott, ahogy sokan az úszók között, ám vannak más sportágakban is jeleskedő kollégák, akik a váltásra adták a fejüket és Gyurta az ő példájukat követi. 

„Azt hiszem, nekem arra a szakmai tudásra van szükségem, amellyel Nagy József rendelkezik – indokolt Gyurta. – Amit ő letett az asztalra az elmúlt évtizedekben, és amit ő a mellúszásról tud, önmagáért beszél. Emellett úgy érzem, új ingerekre van szükségem, ahogyan arra volt szüksége Hosszú Katinkának, Cseh Lászlónak, de például Kozák Danutának és Szilágyi Áronnak is. Már jóval az olimpia előtt megfogalmazódott a váltás gondolata bennem, de nem beszéltem róla senkinek, mert azt hiszem, akadályozta volna a munkát, másfelől nem lett volna korrekt az edzőimmel szemben sem. És azt is tudtam, ha váltok, akkor csak Nagy József jöhet számításba. Úgy terveztem, hogy Kanadában folytatjuk együtt a munkát, de így, hogy a családjával hazaköltözött, még könnyebbé vált sok minden.”

 

(Forrás: vizisportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)