Jump to content

Sharapova egy évet kaphat, második szerint az olimpián is ott lehet

2016. 03. 08. 12:41

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke szerint egyéves eltiltásra számíthat Marija Sarapova, az oroszok korábbi világelső teniszezője, aki hétfőn bejelentette, hogy pozitív lett a doppingtesztje a januári ausztrál nyílt bajnokságon. Az Orosz Tenisz Szövetséget elnöke ugyanakkor úgy véli, hogy a klasszis akár az olimpián is ott lehet. 

 

Az ötszörös Grand Slam-bajnok Sarapova azt mondta, hogy tavaly decemberben felkerült a tiltott szerek listájára annak a gyógyszernek az egyik hatóanyaga, a meldonium, amelyet 2006 óta szed a cukorbetegség megelőzésére.

"A meldonium használatáért rendszerint egyéves eltiltás jár - jelentette ki Craig Reedie WADA-elnök. - Kelet-Európában ez a gyógyszer vény nélkül is kapható enyhébb verzióban, erős hatóanyaggal viszont orvosnak kell felírnia. Sok ilyen esettel találkozunk január 1. óta, mivel nem minden sportoló figyel arra, hogy mi szerepel a tiltólistán."

Az AP hírügynökség szerint ugyanakkor bizonytalan, hogy mire számíthat a 28 éves teniszező: több évre is eltilthatják, viszont ha a sportág nemzetközi szövetsége (ITF) csak kisebb figyelmetlenségnek tekinti az esetet, akkor elképzelhető, hogy tovább versenyezhet. Az ITF a honlapján egyelőre azt közölte, hogy a vizsgálat lezárultáig felfüggeszti az orosz játékos versenyengedélyét.

A világranglistán hetedik Sarapova elismerte, hogy december 22-én megkapta a WADA legújabb változásokat tartalmazó levelét, de nem nézte át a listát. Hozzátette: a 2000-es évek közepén gyakran betegeskedett, magnéziumhiányt, szívritmuszavart állapítottak meg, és cukorbetegségre utaló jeleket találtak nála. A családjában előfordult cukorbetegség, ezért kezdett gyógyszereket szedni. A meldonium szívgyógyszerként mildronat néven terjedt el a balti államokban és Oroszországban. Hatása javítja a vérkeringést, a sportolóknál így növeli a fizikai és mentális terhelhetőséget. Egy tavalyi orosz felmérés szerint 4316 vizeletmintából 724 tartalmazott meldoniumot.

Az Orosz Tenisz Szövetséget vezető Samil Tarpiscsev ugyanakkor nem számít komoly büntetésre:

"Badarság az egész. A sportolók azt szedik, amit felír nekik az orvos vagy fizioterapeuta. Szerintem Sarapova szerepelni fog a riói olimpián."

A harmincöt tornagyőzelemnél tartó teniszezőt az amerikai Serena Williams búcsúztatta az Australian Open negyeddöntőjében, azóta sérülés miatt egyetlen versenyen sem indult. A szerdán elrajtoló Indian Wells-i szupertornától alkarsérülés miatt már korábban visszalépett.

A világ legjobban kereső női sportolója pályafutása során eddig több mint 36 millió dollár pénzdíjat gyűjtött, tavalyi összes bevételét pedig 29,5 millióra becsülte a Forbes gazdasági magazin. Egyik szponzora, a Nike amerikai sportruházat-gyártó cég kedden közölte, a vizsgálat végéig felfüggeszti Sarapova támogatását.

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:twitter)