Jump to content

Bejelentkeztünk a 2023-as atlétikai vb-re

2017. 09. 20. 09:46

Minden világversenyről éremmel, csúcsokat döntve tértek haza idén a magyar atléták, s ezzel Gyulai Miklós elnök szerint a hazai szövetség minden előzetes várakozását felülmúlva szerepeltek. A sportvezető közölte: a MASZ jelezte szándékát a 2023-as vb megrendezésére.

 

 
 

A sportvezető a Magyar Atlétikai Szövetségnek a 2017-es nemzetközi pályaszezont értékelő sajtótájékoztatóján hozzátette: a versenyzők magasra tették a mércét, ezt a teljesítményt nehéz lesz megismételni, ugyanakkor szeretné, ha a jövőben nemcsak vb-érmese, hanem végre világbajnoka is lenne a sportágnak..

 
Gyulai Miklós elmondta, hogy a MASZ jelezte szándékát a 2023-as felnőtt szabadtéri vb megrendezésére, amit tájékoztatása szerint a kormány és a sportvezetés is támogat. „Jelenleg a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől várjuk a feltétel- és szempontrendszereket ahhoz, hogy a végleges döntés megszülessen a pályázatról” – fogalmazott az elnök. Az MTI-nek megerősítette, hogy a vb helyszíne egy Csepelen felépítendő 40 ezres, majd 15 ezresre visszabontható atlétikai stadion lenne. Kitért arra is, hogy az IAAF várhatóan jövő szeptember-október táján dönt majd a 2023-as vb odaítéléséről.

Spiriev Attila sportigazgató részletesen ismertette a magyar atléták 2017-es nemzetközi versenyeken elért eredményeit. Kiemelte, hogy a londoni felnőtt vb-n szerepelt 16 tagú magyar csapat fele a legjobb 16 között végzett. „Arányaiban még soha nem teljesített világbajnokságon ilyen jól a magyar válogatott, összességében pedig egyszer, 1991-ben Tokióban volt több ilyen helyezésünk” – jelentette ki Spiriev Attila, aki emlékeztetett arra is, hogy Baji Balázs előtt magyar gátfutó még soha nem nyert érmet világbajnokságon.
 
 

Márton Anita, az idén világbajnoki ezüstérmet és fedettpályás Európa-bajnokságot nyerő súlylökő azt mondta, számára most az a fő cél, hogy a 2020-as tokiói olimpián a dobogó felső fokára álljon. Az addigi világversenyeken szeretne minél fényesebb érmeket begyűjteni és túldobni a 20 méteres álomhatárt is.

Baji Balázs úgy fogalmazott, neki még mindig hihetetlen, hogy harmadik tudott lenni 110 méter gáton a londoni világbajnokságon, a következő vb-n a döntőbe jutást célozza meg, és nem érzi majd kudarcnak, ha nem sikerül újra érmet nyernie.

Rivasz-Tóth Norbert, a bydgoszczi U23-as Európa-bajnokágon 83,08 méteres új magyar csúccsal győztes gerelyhajító azt mondta, fantasztikus érzés, hogy ilyen teljesítményt ért el. Azt tervezi, hogy először stabilizálja ezt az eredményt, majd szeretne még tovább fejlődni, a következő utánpótlás Eb-n pedig az a célja, hogy megismételje elsőségét.

Az ugyancsak U23-as Európa-bajnok kalapácsvető, Halász Bence bevallotta, nagyon izgult a bydgoszczi versenyen, a 73,30 méternél nagyobbat akart dobni. Ő először a 77-78 méteres dobást stabilizálná, majd szeretné áttörné a 80 méteres álomhatárt és megnyerni a következő U23-as Eb-t is. 
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: MTI)