Jump to content

A vizes vébé elé: velünk élő legendák - Grant Hackett

2017. 07. 10. 13:30

Egy tízszeres világbajnok úszó a kenguruk földjéről,  aki 1500 méter gyorson éveken át verhetetlen volt.

Hackett először az 1998-as perth-i világbajnokságon mutatkozott be, ahol mindössze még csak 17 éves volt, de az akkor 15 éves Ian Thorpe legyőzte a 400 méteres gyors döntőjében. Végül első világbajnoki aranyérmét 1500 méteren szerezte meg, és nyert a 4x200-as gyorsváltó tagjaként is.

Sydneyben,  a hazai rendezésű olimpián 1500 gyorson, a 4x200-as gyorsváltóban is aranyérmes lett. Majd 2001-ben japánban, a fukokai vb-n ismét nyert, ezúttal világcsúccsal 1500-on és 800-on, valamint a váltóval is aranyérmes lett. 2003-ban Barcelonában ismételt ezekben a számokban.

2004-ben Athénban ismét nem akadt ellenfele 1500 gyorson, majd a 2005-ös montreali világbajnokságon 800 és 1500 méter mellett 400-on is első lett, az év úszójává is megválasztották.

Ő és Ian Thorpe közösen tették a korábbiaknál is nagyobb úszóhatalommá Ausztráliát ezekben az években, vállai azonban az idő múlásával egyre már nehezebben bírták a terhelést, így meg kellett műteni. A műtét megakadályozta a sikeres felkészülését a pekingi olimpiára, azonban így is egy ezüstérmet nyert 1500-on a tunéziai Uszama Melluli mögött, a 4x200-as gyorsváltó tagjaként pedig bronzérmes lett.

2008 októberében bejelentette visszavonulását. „Az úszás fantasztikus, de neked tudnod kell, hogy mikor vagy kész. Élvezzétek ki e sport minden egyes percét, mert hamarabb véget ér, mint gondolnátok” – mondta.

(Forrás: sportrajongo.hu/nso.hu/index.hu; fotó: sportrajongo.hu; video: youtube.com)