Jump to content

Jakabos elkapná a ritmust a budapesti vb-n

2017. 06. 21. 23:59

Jakabos Zsuzsanna imád Magyarországon versenyezni, ezt a debreceni és budapesti Európa-bajnokság után újabb világversenyen, a budapesti vizes vébén teheti meg. 

 
 
A 17. FINA Világbajnokságon a ki nem mondott cél nem más, mint a dobogós helyezés, de ezek elérése Jakabos számaiban iszonyatosan nehéz. Nem vitás, hogy a világ élvonalának tagja a négy olimpián részt vevő versenyző, de az Eb-érmek mellett a világbajnoki medál még várat magára. Nagyon szeretné, ha hazai környezetben megtörne a jég.

Több számban indulhat Budapesten, a keretet a 200 és a 400 vegyes adhatja (az egyiket a vb első, a másikat a vb utolsó napján rendezik), amely számoknak a barátnő, egyben nagy motivációt sugárzó Hosszú Katinka a koronázott királynője. Jakabos Zsuzsának új motivációt adhat a 100 méteres gyorsúszás és természetesen a váltószámok is, de a hangsúly a vegyes úszáson van, ebben a két számban vb-6. hellyel bír, ezen javítana.

„200 vegyesen 2:10, 400-on pedig 4:34 az eddigi legjobbam, ha ezen tudok faragni, az nagyon jó lenne, természetesen ezen vagyunk. A felkészülés jól sikerült, most utazunk majd hétvégén Rómába, az ottani verseny az egyik kedvencem, kiderül, hogy miképpen is állunk. A 400-on kell még sok mindent csiszolni, de mindkét számban nagyon kell figyelni mindenre. A gyengém a mellúszás és a fordulók, ezen kívül meg kell tanulnom elkapni a ritmust, és hát fejben is ott kell lenni. Szeretek saját magamra koncentrálni, azt vettem észre, az kifizetődőbb, mintha a többiekre figyelek” – foglalta össze Jakabos, aki jó formában van.

A teljes interjú – amiben Jakabos a kezdetekről és eddigi pályafutásáról is mesél – a vizes világbajnokság hivatalos oldalán, a fina-budapest2017.com cím alatt található oldalon olvasható.
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, m4sport.hu, fina-budapest2017.com / Fotó: mti)