Jump to content

Úszás: Molnár Flóra elhagyja az országot

2017. 04. 26. 19:03

Nyártól az amerikai Alabama Egyetemen folytatja tanulmányait, illetve sportpályafutását az úszó Molnár Flóra.

 
 
A 19 éves nagykanizsai sportoló, aki tavaly a riói olimpián 25. lett 50 méter gyorson, szerdán az MTI-nek elmondta, az ötkarikás játékokat követően több amerikai egyetem is megkereste őt teljes sportösztöndíj lehetőségével, azonban csak a közelmúltban egy denveri utazást követően döntött úgy, hogy belevág a tengerentúli életbe.

Hozzátette, mindenképpen délen képzelte el a folytatást, de nem szeretett volna egy akkora klubhoz kerülni, mint például a Florida Gators, ahol számos olimpiai és világbajnok készül fel. Inkább egy kisebb létszámmal bíró, de minőségi munkát biztosító műhelyet választott, ahol a legjobbak között lesz.

Molnár Flóra elmondta, az Alabamán az a dél-afrikai Jonty Skinner lesz az edzője, aki 100 méter gyorson világcsúcstartó volt és kiváló szaktekintélynek számít a sprintszámokban. Hozzátette, természetesen fontosnak tartja a tanulást is, és szeretne gyógyszerészként végezni az Egyesült Államokban. Megjegyezte, döntésében edzője, Polgár Sándor és klubja, a Délzalai VSE is maximálisan támogatta.

Molnár Flóra - aki augusztus 11-én repül az Egyesült Államokba - múlt héten a debreceni országos bajnokságon 50 méter gyorson, pillangón és mellen arany-, 100 méter gyorson pedig bronzérmet nyert. A nyári hazai rendezésű világbajnokságon 50 méter gyorson és pillangón, valamint a 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként úszhat a Duna Arénában.
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: mti, premiummagazin.hu)