Jump to content

Ötödik lett összetettben Liu Shaoang

2017. 03. 12. 18:55

Liu Shaoang ötödik helyen zárt összetettben a rotterdami rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságon.

 

 
 

A junior világbajnok olyannyira nem versenyzett, hogy sem a részhajrákra nem sprintelt, sem az élbollyal nem tartott, egyszerűen csak lekorcsolyázta a távot, több mint egyperces hátránnyal ért célba. Ennek ellenére a tavalyi ötödik helye után - aminek megtartását jelölte meg céljaként a vb előtt - idén is ötödik lett.


A győzelmet a szuperdöntőben második dél-koreai Szeo Ji Ra szerezte meg, aki minden távon dobogós lett, 1000 méteren éppen Liu Shaoang előtt győzött. A szuperdöntőben Sjinkie Knegt futamgyőzelmével feljött a második helyre, harmadikként a kanadai Samuel Girard zárt.

A tavaly bronzérmes Liu Shaolin Sándor 10., Knoch Viktor pedig 11. lett.

A nőknél kilencen szerepeltek a 3000 méteres szuperdöntőben. Liu Shaolin Sándor brit párja, Elise Christie két aranyérme után ebben harmadikként ért célba, ami elég volt ahhoz, hogy összetettben is élen végezzen, azaz harmadik diadalának örülhetett. A három ezüstje után a negyediket is megszerezte a kanadai Marianne St-Gelais, míg harmadikként a futamot megnyerő dél-koreai Sim Szuk Hi zárt.

A Liu Shaoanghoz hasonlóan szintén csak 18 éves Jászapáti Petra 11. helyen végzett, míg Keszler Andrea 29. lett.

Eredmények:

férfi összetett, világbajnok:
Szeo Ji Ra (Koreai Köztársaság) 81 pont
2. Sjinkie Knegt (Hollandia) 73
3. Samuel Girard (Kanada) 37
...5. Liu Shaoang 26
...10. Liu Shaolin Sándor 7
11. Knoch Viktor 7

női összetett, világbajnok:
Elise Christie (Nagy-Britannia) 89 pont
2. Marianne St-Gelais (Kanada) 68
3. Sim Szuk Hi (Koreai Köztársaság) 52
...11. Jászapáti Petra 2
...29. Keszler Andrea
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: mti)