Jump to content

Klubot vált a Verrasztó testvérpár és Cseh egykori nagy ellenfele is

2016. 09. 29. 13:54

Egy plusz három évre szóló szerződést írt alá Verrasztó Dávid és Biczó Bence a BVSC-vel, a kontraktusok aláírással való hitelesítésére a csütörtöki sajtótájékoztatón került sor. Nem jelent meg a klub másik új "szerzeménye" Verrasztó Evelyn, ő külföldi verseny miatt igazoltan volt távol. 

 

A sajtóeseményen kiderült, hogy a világbajnoki ezüstérmes Verrasztó Dávid eddigi edzőjével, Molnár Ákossal érkezik a Szőnyi útra, testvére, Evelyn azonban éppen azért döntött a BVSC mellett, hogy ott Nagy Péter irányításával készülhessen.

Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke a bejelentést követően hangsúlyozta: "mind az élversenyzőink, mind az utánpótlásunk számára komoly motivációt jelent, hogy a jövőben olyan úszók mellett edzhetnek majd, mint Evelyn, Dávid és Bence". Hozzátette: a már hosszabb ideje náluk versenyző sportolók - a riói olimpián is szerepelt Bernek Péter és Papp Márk -, valamint az új igazolások révén véleménye szerint "bombaerős" úszócsapat alakult a Szőnyi úti uszodában.

Verrasztó Dávid kifejtette: már régóta gondolkodtak a váltáson, és úgy érzi, hogy nagyon jól döntöttek, amikor a BVSC-t választották. Elsősorban az edzéslehetőségek miatt érzi kedvezőnek új klubját, mert az elmúlt két évben egyedül készült, Zuglóban viszont külön motivációt jelent neki, hogy másokkal együtt edzhet.

Nagy Péter szakosztályvezető az elvárásokról kijelentette: szeretnék, ha Dávid a jövő évi budapesti vb-n legalább az első hatba jutna 400 méter vegyesen, maga a versenyző azonban úgy fogalmazott, ő még ennél is jobb eredményt akar elérni. Verrasztó Evelynről Nagy annyit mondott, hogy vele már elkezdték a közös munkát, és azt a célt tűzték ki, hogy a három számából - 400 és 200 méter vegyes, valamint 200 méter gyors - legalább az egyikben döntős legyen a júliusi hazai világbajnokságon.

Biczó Bence nem volt ennyire konkrét, a 2010-es ifjúsági olimpiai bajnok most azt tartja a legfontosabbak, hogy utolérje önmagát, majd megköszönte, hogy ezt a BVSC-nél teszik lehetővé a számára.

Szatmáry Kristóf beszámolt arról is, hogy a BVSC-nél az elmúlt években beindult létesítményfejlesztések újabb állomásaként a napokban írják alá azt a szerződést, amely szerint a magyarországi vizes világbajnokághoz kapcsolódóan egy új, nyolcsávos, 50 méteres kültéri medence épül a Szőnyi úton. Az egymilliárd forintos beruházás az elnök tájékoztatása szerint 2017 elejére készül el, s a sátortetővel is ellátható létesítmény a budapesti vb tartalék-, illetve edzésmedencéje lesz.

 

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)