Jump to content

Rövidpályás gyorskorcsolya vb - Kilenc magyar Moszkvában

2015. 03. 12. 11:45

Kilenc magyar versenyző utazott el az éremszerzés reményében Moszkvába, ahol a hétvégén rendezik meg a rövidpályás gyorskorcsolyázók idei világbajnokságát.

A hazai szövetség (MOKSZ) tájékoztatása szerint a férfiaknál Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Béres Bence és Burján Csaba, a nőknél pedig Heidum Bernadett, Lajtos Szandra, Jászapáti Petra, valamint Bácskai Sára Luca képviseli majd a magyar színeket.
Darázs István, a MOKSZ gyorskorcsolya ágazati igazgatója az elutazás előtt azt mondta, a férfiaknál Knoch és Liu Shaolin versenyez majd egyéniben, a nőknél pedig Heidum indulása biztos. A világkupa-szezonban mindkét magyar váltó úgy szerepelt, hogy az eredményei nyomán rajthoz állhat a vb-n is.
A válogatott tagjai joggal reménykednek az éremszerzésben úgy egyéniben, mint csapatban, a világ legjobbjait is felvonultató vk-sorozatban ugyanis remek eredményeket értek el. Liu Shaolin a novemberi vk-n Montrealban 1000 méteren bronzérmet, majd decemberben Sanghajban 500-on ezüstöt, 1000 méteren újfent bronzot nyert, februárban Erzurumban pedig Knoch sporttörténelmet írt, a sportág első magyar vk-győztese lett, miután 500 méteren diadalmaskodott. A férfi váltó szintén nagyszerűen teljesített a vk-idényben, Montrealban és Drezdában egyformán ezüstérmes volt, így az összetett pontversenyben negyedikként zárt.
Moszkvában pénteken az egyéni versenyek selejtezőit rendezik meg mindkét nemnél 500, 1000 és 1500 méteren. Szombaton a legrövidebb és a leghosszabb távon küzdenek meg egymással a korcsolyázók az érmekért, majd a váltók elődöntőire kerül sor. A vasárnapi zárónapon 1000 méteren osztanak érmeket, majd következnek a 3000 méteres szuperdöntők, amelyben az egyéni összetett vb-cím megszerzése lesz a tét. Zárásként a férfi és a női váltók fináléját rendezik meg 3000, illetve 5000 méteren.

(Forrás:MTI/Fotó:mob.hu)