Jump to content

Ausztrál Open: Ameikai-orosz döntő lesz a nőknél

2015. 01. 28. 08:16

Ennél pontosabbat még nem tudunk, az viszont biztos, hogy egy amerikai és egy orosz teniszező játszhatja majd a női egyes fináléját az Ausztrál Nyílt Teniszbajnokságon. A felső ágon ugyanis amerikai, az alsó ágon orosz elődöntőt rendeznek.

Szerda hajnalban lejátszották a felső ági két negyeddöntőt Melbourne-ben, ahol két amerikai teniszező győzött, ám végül nem jött össze a várva várt Williams-elődöntő.

Az idősebbik Williams nővér, Venus ugyanis háromszettes vereséget szenvedett a 19 éves Madison Keys-től, aki annak ellenére tudott győzni, hogy a második szett közepén megsérült a hajlítója, emiatt pedig ápolást is kért. Ez a sérülés rányomta a bélyegét a játszmára, melyben Venus Williams egyenlített az első elveszített szett után, ám hiába volt a döntő játszmában kétszer is brékelőnyban a korábbi világelső, végül nem tudta befejezni a meccset. A sérülten is nagyot küzdő Keys végül kihasználta, hogy 7-szeres Grand Slam bajnok ellenfele nem ütötte be az első szerváit, és megnyerte a meccset.

A mindössze 19 éves amerikai lány - aki 4 évesen Venus wimbledoni meccsét nézve kapott kedvet a teniszhez - életében először játszhat Grand Slam elődöntőt.

Ellenfele pedig a másik Williams testvér, Serena lesz. A világelső koncentrált, agresszív és nagyon magas színvonalú tenisszel rukkolt elő a tavalyi döntős Dominika Cibulkova ellen, akinek a mérkőzésen nem sok lehetőség jutott: a szlovák lány mindössze 4 játékot tudott nyerni.

Serena Williams sosem kapott ki az Ausztrál Openen, amikor megnyerte a negyeddöntőjét, így ez jó előjel lehet számára a Keys elleni elődöntő előtt.

Az alsó ágon Maria Sharapova és Ekaterina Makarova mérkőznek a döntőbe jutásért.

(szp)

(forrás:sportrajongo.hu/fotó:nationalpost.com)