Jump to content

NBA: a szerb center vereséggel debütált a kick-boxosok között

2014. 12. 19. 15:04

Nem sikerült a kick-boxosok közötti debütálása Darko Milicsicsnek, aki korábban tíz idényt töltött el az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA). Ahogy korábban arról már honlapunkon beszámoltunk, a szerb játékos aki annak idején másodikként kelt el az NBA valaha volt egyik legszínvonalasabb játékosbörzéjén kiábrándult a ligából és a küzdősportok világa felé vette az irányt.

A 29 éves szerb center csütörtökön este Radovan Radojcsics ellen lépett szorítóba egy bemutató mérkőzésen, de olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a második menetben be kellett szüntetni az összecsapást.

Darko Milicsics az NBA történetének valaha volt egyik legnagyszerűbb játékosbörzéjéről került ki másodikként, csak LeBron Jamest jegyezték nála előrébb. A szerb játékos mögött olyanokat rangsoroltak, mint Carmelo Anthony, Chris Bosh, Dwyane Wade, Chris Kaman, vagy Kirk Hinrich. Milicsics a Hemofarm együttesétől került Detroitba, ahol három évet töltött el. 2004-ben bajnok lett a csapattal, ám igazából sohasem volt meghatározó játékos a Pistons-ban. 2006-tól egy éven át az Orlandót erősítette, majd jött egy két éven át tartó memphis-i kiruccanás, majd a New York Knicks volt a következő állomás, végül a Minnesota Timberwolves és a Boston Celtics, ám 2010 és 2012 között mindössze 30 alapszakasz meccsen játszott. A 213 centis kosaras sohasem futotta be azt a karriert, amit jósoltak neki, igaz ebbe a sok sérülés is belejátszott.
Milicsics utolsó állomáshelyén Bostonban egy hónapot töltött, majd kérvényezte, hogy elhagyhassa a csapatot, személyes okok miatt. A Celtics vezetősége nem marasztalta, a játékos pedig ezek után bejelentette visszavonulását, egyben azt is, hogy innentől fogva kikcbox karrierjének szenteli ideje nagy részét.
(fg) (Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:twitter)