Jump to content

Olimpia 2024: Két német város is pályázik

2014. 10. 28. 21:42

A Német Olimpiai Bizottság elnöksége egyhangúlag úgy döntött kedden, hogy pályázik a 2024-es nyári ötkarikás játékok rendezési jogára.

Az országból Berlin és Hamburg szeretne házigazda lenni, a két város közül pedig várhatóan jövő március 21-én választják ki azt, amellyel kandidál a szervezet az eseményre.

A mostani ülésen azt is megfogalmazta a testület, hogy sikertelen pályázat esetén 2028-ban is próbálkozni szeretne. Németország eddig kétszer rendezett nyári olimpiát: 1936-ban Berlin, 1972-ben pedig München.

A 2024-es olimpia iránt érdeklődik Budapest is. Amint Borkai Zsolt MOB-elnök szeptember 11-én bejelentette: a Magyar Olimpiai Bizottság teljes mellszélességgel kiáll amellett, hogy Budapest pályázatot nyújtson be a 2024-es rendezésre.

A helyszínt 2017-ben jelöli ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Az Egyesült Államokban négy város (Boston, Los Angeles, San Francisco és Washington) vív belharcot a jelöltségért, de Róma és Isztambul, valamint Katar és a Dél-afrikai Köztársaság is érdeklődik Budapest és Párizs mellett.

A 2016-os játékoknak Rio de Janeiro, a 2020-asnak Tokió ad otthont, így 2024-ben jó esély van az európai rendezésre.

(szp)

(forrás:MTI,sportrajongo.hu/fotó:mob.hu)