Jump to content

Tenisz: Sharapova és Ivanovic a győztes búcsúzók

2014. 10. 24. 17:50

A teniszben a világbajnokság az egyetlen olyan verseny, ahol győzelemmel is búcsúzni lehet. Ez e helyzet duplán állt elő a Szingapúrban zajló női tenisz világbajnokágon is, ahol Maria Sharapova és Ana Ivanovic is úgy nyert, hogy mégsem jutott elődöntőbe. A legjobb négy között Halep, Willams, Wozniacki és Radwanska.

A Vörös csoportban Serena Williams már egy nappal korábban lejátszotta utolsó csoportmeccsét, melyet simán nyert meg a kanadai Genie Bouchard ellen, így 2-1-es mérleggel és ölbe tett kézzel várta a pénteki napot, ugyanis a sorsa immáron nem a saját kezében volt. A továbbjutásról a már biztosan elődöntős Simona Halep és az az Ana Ivanovic döntött, akinek két szettben kellett nyernie ahhoz, hogy elődöntőbe jusson a vébén.

A szerb teniszező hatalmas csatában, tie-breakben nyerte az első szettet 2-5-ről fordítva, életben tartva ezzel az esélyeit. Halep azonban a második szettben brékelőnybe került, és 4-1-es vezetésre tett szert. Ivanovic ekkor még egyszer összekapta magát és visszatáncolt, labdája is volt a 4-4-hez, ám végül mégsem sikerült egyenlítenie. A kiválóan szerváló román végül megnyerte a második szettet, ezzel pedig eldőlt, hogy Ivanovic nem juthat elődöntőbe, hiszen így a világelső Serena Williams jutott a négy közé. A döntő szettben becsülettel küzdött Ivanovic így is (amúgy nem kevés pénzdíj jár egy világbajnoki meccs megnyeréséért, ez sem elhanyagolható tény), és végül győzelemmel búcsúzott a világbajnokságtól és élete legjobb szezonjától.
A Vörös csoportból tehát Simona Halep és Serena Williams jutott tovább az elődöntőbe.

A Fehér csoportban szintén hatalmas izgalmak döntöttek a továbbjutásról. Maria Sharapovának két szettes győzelem kellett ahhoz, hogy maradjon esélye a továbbjutásra, és úgy tűnt, hogy ez meg is lehet Agnieszka Radwanska ellen, ugyanis 7/6 5/1-re vezetett és 3 mérkőzéslabdája volt, ám egyikkel sem tudta lezárni a meccset, sőt, Radwanska két kézzel kapaszkodott az elődöntőért, és tie-breakben egyenlített. A döntő szettben végül Sharapova bizonyult jobbnak, ám innentől kezdve a másik mérkőzés eredménye befolyásolta a csoport második továbbjutójának kilétét.

A Fehér csoportból már biztosan továbbjutó Caroline Wozniacki semmit nem bízott a véletlenre, és simán legyőzte a wimbledoni bajnok Petra Kvitovát, és ezzel nem csak veretlenül nyerte meg csoportját, de "magával vitte' másodikként jó barátnőjét, Agnieszka Radwanskát is.

Wozniackinak a csoportelsőség nem biztos, hogy jól jött, hiszen így az elődöntőben a csoportjában másodikként végző világelső Serena Williamsszel kell játszania (a US Open döntőjében nagy verést kapott tőle), míg Agnieszka Radwanska Simona Haleppel mérkőzik a döntőért.

(szp)

(forrás:sportrajongo.hu/fotó:nydailynews.com)