Jump to content

Női tenisz vb: Serena és Simona győzelemmel kezdett

2014. 10. 20. 20:35

A Vörös csoport első mérkőzéseivel megkezdődött a női tenisz világbajnokság Szingapúrban. Bemutatkozott a világelső Serena Williams, aki a 2008-as Roland Garros bajnok Ana Ivanoviccal csapott össze, míg az idei párizsi torna döntőse, Simona Halep a wimbledoni finalista Genie Bouchard-ral játszott.

A világbajnokság első napján rögtön pályára lépett két vébé-újonc, Simona Halep és Genie Bouchard, plusz az az Ana Ivanovic, aki hat év után először van ott az év végi nyolcasban. És persze Serena Williams, aki elmondhatja magáról, hogy 33 évesen a legidősebb női világbajnoki résztvevő.

A Vörös csoport elsőre azért tűnt izgalmasnak, mert mind a négyen úgy érkeztek Szingapúrba, hogy nem tudtuk, milyen komoly a sérülésük. Serena térdsérüléssel bajlódott, Halep csípősérülés miatt szenvedett a WTA szezon utolsó heteiben, GBouchard és Ivanovic pedig hasizomfal sérülés miatt léptek vissza szinte egyszerre a linzi tornán.

Ehhez képest Serena Williams és Simona Halep jelét sem mutatta annak, hogy bármi gond lenne. A világelső két szoros szettben, de kiválóan koncentrálva verte Anát 6/4 6/4-re, míg Simona borotvaéles formában, a vártnál könnyebben gyűrte le Genie-t 6/2 6/3-mal.

Kedden a Fehér csoport első mérkőzéseire kerül sor a szingapúri vébén. A Roland Garros bajnoj Maria Sharapova a US Open döntős Caroline Woznackival játszik, míg a wimledoni győztes Petra Kvitova a lengyel Agnieszka Radwanskával csap össze.

(szp)

(forrás:sportrajongo.hu/fotó:wtafinals.com)