Jump to content

Tenisz: Nem jutott elődöntőbe Nadal

2014. 10. 03. 17:00

Visszatérő tornáján nem sikerült az elődöntőbe jutás a korábbi világelső Rafael Nadalnak, aki háromszettes vereséget szenvedett a szlovák Martin Klizantól. A világelső Novak Djokovic, Andy Murray és Tomas Berdych viszont ott vannak a legjobb négy között a pekingi ATP 500-as férfi teniszversenyen.

A wimbledoni torna óta - azaz 13 hete - először Pekingben pályára lépő Rafael Nadal nagy csatában, rövidítésben nyerte az első szettet Klizan ellen. A második játszma is szoros küzdelmet hozott, a szlovák teniszezőnek például 5/4-es vezetésnél fogadóként szettlabdája is volt. Nadal adogatása előtt a játékvezető azonban másodszor is időhúzásért figyelmeztette a spanyol teniszezőt, így második szervára kényszerült, majd el is veszítette a szettet.
A döntő játszmában Klizan játszott pontosabban és frissebben, így végül ő jutott elődöntőbe Pekingben.

A világelső, címvédő és Pekingben egyelőre még veretlen Novak Djokovic a bolgár Grigor Dimitrovval játszott a legjobb négy közé jutásért. A szerb teniszező az első szettet simán, a másodikat viszont néhány fordulat után nyerte, de így is két játszmában győzött 6/2 6/4-re és könnyedén jutott elődöntőbe.

Ellenfele az az Andy Murray lesz, akivel számos Grand Slam döntőt vívott már. A skót teniszező a vártnál simábban győzte le a US Open bajnok Marin Cilicet, aki nem túl meggyőző játékkal rukkolt elő, így a tavalyi wimbledoni bajnok szintén könnyed, 6/1 6/4-es eredménnyel zárta a meccset.

Martin Klizan ellenfele pedig a cseh Tomas Berdych lesz, akinek szintén nem kellett megizzadnia az amerikai John Isner ellen, Berdych ugyanis alig 1 óra 14 percet töltött a pályán, és pont ugyanolyan arányban nyert, mint Murray, azaz 6/1 6/4-re.

(szp)

(forrás:sportrajongo,.hu/fotó:english.ahram.org)