Jump to content

Golf: a játékosok szerint is McIlroy a legjobb

2014. 10. 02. 11:00

Ahogy azt várni lehetett Rory McIlroyt választották a PGA Tour játékosai az idény legjobb golfozójának, míg az újoncok versenyében Chesson Hadley lett a végső győztes. McIlroy idén két Major-tornát is nyert, Hadley pedig újonc évében egy győzelmet és további három top 10-es helyezést ért el.

Rory McIlroy győzelmével nem borult a papírforma, az a játékos lett az év legjobbja immáron a kollégák által is, aki az Opent és a PGA Championshipet is megnyerte, valamint a WGC Bridgestone Invitational tornán sem talált legyőzőre. Az északír klasszis ráadásul gyors egymásutánban nyerte ezt a három tornát, az Év Játékosa cím teljes joggal őt illeti meg. McIlroyra amúgy azok a játékosok szavazhattak, akik legalább 15 hivatalos PGA Tour tornán játszottak szeptember 25-ig.

McIlroy pár héttel ezelőtt vehette át a Vardon Trófeát, ezúttal pedig a Byron Nelson Trófea is az ő kezébe vándorolt, mindkettőt a szezont a legalacsonyabb ütésszám átlaggal záró játékos kapja. Rory McIlroy két év alatt immáron másodszor lett az Év Játékosának megválasztva, ezzel Tiger Woods után ő lett a legfiatalabb golfozó aki kétszeres győztesnek vallhatja magát. Woods amúgy 11-szer duplázott, McIlroyon kívül pedig Greg Norman és Nick Price mondhatja el magáról, hogy egy idényben a PGA Tour és a játékosok is a legjobbnak választották.

Rory McIlroy idén 12 további tornáról jegyez top 10-es helyezést, ezzel a PGA Tour legkiegyensúlyozottabb játékosának számít, ráadásul egy tornán sem zárt a 25. helynél hátrébb idei 17 tengerentúli tornáján. A 25 éves klasszis győzelme megkérdőjelezhetetlen, főleg ha hozzá adjuk, hogy McIlroy a győzelmek mellett háromszor végzett másodikként, a FedEx Kupa rájátszásában pedig harmadik lett. A parádés szezon természetesen McIlroy bankszámlájának növekedését is elősegítette, az északír golfozó a szezont több mint 8 millió dolláros pénzdíjjal zárta, így az Arnold Palmer díjat is bezsebelhette, mint a kereseti lista éllovasa. McIlroy amúgy Billy Horschelt, Martin Kaymert, Jimmy Walkert és Bubba Watsont előzte meg a szavazáson.

A PGA Tour gálán az Év Újonca díjat is átadták, ezt pedig Chesson Hadley kapta aki első évében rögtön tornát tudott nyerni (Puerto Rico Open), valamint ezen kívül három viadalon is az első tíz között zárt. Hadley újonc idényében az 58. helyen zárt a kereseti listán 1 703 316 dollárral. Hadley a francia Victor Dubuissont és Brooks Koepkát előzte meg. Sokan a francia Dubuissont látták volna szívesebben az első helyen, ám ő tornái nagy részét az European Touron játszotta, a szavazáson pedig ez is kritérium, ez Hadleynek kedvezett.

(fg)

(Forrás:sportrajongo.hu;hungariangolf.hu/Fotó:pgatour.com)