Jump to content

Maratoni kajak-kenu vb - Havas Balázs aranyérmet nyert

2014. 09. 27. 14:28

Magyar sikerrel fejeződött be a férfi kajak egyesek versenye az U23-as korosztály mezőnyében Oklahomában, a maratoni kajak-kenu világbajnokságon, ahol a váci Havas Balázs aranyérmet szerzett több mint egyperces előnnyel érve célba.

A hazai szövetség szombati beszámolója szerint ugyanebben a számban Solti László, az UKSC versenyzője harmadikként végzett.

A vb magyar szempontból eleve nagyszerűen indult, mivel az ifjúsági versenyzők két arany-, két ezüst- és egy bronzérmet gyűjtöttek, míg az U23-asoknál két első és egy második hely jutott az első versenynapon.
Az ifjúsági korosztályban a kajakos Takács Tamara megvédte világbajnoki címét, míg Katona Lili harmadik lett. Kenuban Balla Levente győzött, mögötte pedig Dóri Bence Balázs ért a célba. Fiú kajakban Vidákovich Antal másodikként zárt.

A 23 éven aluliaknál női kajakban Kiszli Vanda győzött, a kenusoknál pedig kettős magyar siker született: Szabó Kristóf nyert Dóczé Ádám előtt.

Szombaton már a felnőttek is bekapcsolódnak a világbajnokságba.

(szp)

(Forrás:MTI,sportrajongo.hu/fotó:kajak.hu)