Jump to content

Oscar Pistorius-ítélet: Gondatlanságból elkövetett emberölés - Frissített

2014. 09. 11. 12:59

Csütörtökön megkezdődött Oscar Pistorius büntetőperének ítélethozatala a pretoriai bíróságon. A most is zajló ítélethirdetésen a bírónő nem talált elég bizonyítékot arra, hogy a műlábú futó szándékosan lőtte volna le barátnőjét, így az előre megfontolt emberölés vádjában nem találta bűnösnek. Később nem találta bűnösnek gyilkosság vádjában sem, ám gondatlanságból elkövetett emberölés vádjában szinte biztos, hogy elítélik - ám ez már csak pénteken fog kiderülni. Maximum 15 évet kaphat.

Mint ismeretes, a dél-afrikai paralimpiai bajnok és olimpiai résztvevő 2013. február 14-én betörőnek hitte, és több lövéssel megölte barátnőjét, Reeva Steenkampot.

A hosszadalmas per utolsó, ítélethozatali napján a bíró hosszasan elemezte a bizonyítékokat, melynek során elmondta, hogy az ügyésznek nem sikerült bizonyítania, hogy Pistorius szándékosan és előre megfontolt szándékkal ölte volna meg barátnőjét.

Az egykor bűnügyi újságíróként dolgozó Thokozile Masipa bírónő nem ment végig a tanúvallomások, illetve a bizonyítási eljárás minden momentumán, ám így is órákon tartott az ítélethozatalt megelőző elemzés.

A bírónő azt is hozzátette, a per során nem derült ki egyértelműen, hogy mi járhatott aznap este Oscar Pistorius fejében, ezt csak ő tudhatja - de mivel a szándékosságot nem sikerült bizonyítani, így ebben a vádpontban nem találhatja bűnősnek őt.

Később gyilkosság vádjában sem találta bűnösnek Pistoriust, mondván, hogy a futó nem láthatta előre, hogy emberéletet olt ki, ám az kétségtelen, hogy törvényt szegett, mivel nem volt betörő a házban.

Az ebédszünetet követően a bírónő megállapította, hogy Pistorius a tragédia éjszakáján nem viselkedett "ésszerűen", hiszen csak akkor lehetett volna megérteni a fürdőszobaajtó szétlövését, ha azonnal, ébredés után tette volna ezt. Az ágyból való kikelés és a lövöldözés között azonban eltelt annyi idő, amely alatt a futó ésszerűbb döntést is hozhatott volna, azaz például kihívhatta volna a rendőröket vagy a biztonságiakat, és meggyőződhetett volna barátnője épségéről. A bírónő szerint Pistorius "háttere" megmagyarázhatja, hogy miért viselkedett így, ám ez nem mentség tettére.
Pistorius tudta, hogy van valaki az ajtó mögött, és ennek tudatában kezdett halálos sebesülés okozására alkalmas fegyverrel tüzelni.

A bírónő ezen a ponton hagyta abba az elemzést, és függesztette fel az ítélethozatalt. A gondatlanságból elkövetett emberölés vádjában pénteken mondja ki az ítéletet, de az előzmények alapján abban bűnös lesz. A dél-afrikai futó így maximum 15 év börtönbüntetést kaphat.

(Forrás: sportrajongo.hu/Fotó: businessinsider.com)


A 27 éves Oscar Pistorius 2013-ban Valentin-nap éjszakáján négy lövést adott le a fürdőszoba ajtón keresztül a vele együtt élő modellre, a 29 éves Reeva Steenkampre pretoriai otthonukban. A nő belehalt a lövésekbe.

A műlábú sportoló ártatlannak vallotta magát gyilkosságban, az óvadék melletti szabadlábra helyezésének meghallgatásán azonban nem szándékos emberölésben elismerte bűnösségét, abban, hogy agyonlőtte barátnőjét. Pistorius azt állította, azt hitte, rablók törtek be a házába, és félelmében eresztett négy golyót a fürdőszoba ajtajába, amely mögött Steenkamp volt.

Pistorius azt állította, hogy miután megtudta, hogy barátnőjét lőtte le, mindent megtett azért, hogy életben tartsa, ám mire a mentők kiértek, már meghalt.
Ezzel szemben Gerrie Nel főügyész azt próbálta bizonyítani, hogy a pár a lövöldözést megelőzően veszekedett, Pistorius pedig felindultságában szándékosan lőtte le a fürdőszobába menekülő élettársát. A bizonyítási eljárás során az is kiderült, hogy pistoriusnak korábban is voltak konfliktusai dühkitörései miatt.

Az ügyvédi csoport viszont azzal védte Pistoriust, hogy a bizonyítási eljárás során több súlyos hiba is történt, melynek következtében az első fődetektívnek le is kellett mondania.

(Fotó: businessinsider.com)