Jump to content

Vuelta - Contadoré a királyszakasz, verekedés a mezőnyben (videó)

2014. 09. 08. 19:06

Az összetettben is vezető Alberto Contador nyerte a Vuelta spanyol kerékpáros körverseny hétfői királyszakaszát, és ezzel megerősítette előnyét az összetettben, melyet innentől már nem valószínű, hogy el fog veszíteni.

A keddi szünnap előtti utolsó, az idei Vuelta királyszakaszának számító San Martín del Rey Aurelio és Lagos de Somiedo közötti csaknem 160 kilométeres, és négy első kategóriás emelkedőt tartalmazó etap végén a tavalyi Tour de France yőztes Chris Froome lépett el a mezőnytől és próbálkozott meg támadással.

Ám arra ő sem számíthatott, hogy a piros trikós spanyol borzasztó erős, és 3 kilométerrel a cél előtt fogja majd magát és mindenkit otthagy. Contador hihetetlenül magabiztosan fejezte be a hegyi befutót, és megszerezte a szakaszgyőzelmet, 15 másodpercet ráverve a másodikként célba érő Chris Froome-ra.

Harmadikként az olasz Alessandro De Marchi érkezett célba.
Érdekesség, hogy a szakasz közben két versenyzőt kizárt a zsűrikocsiban ülő versenybizottság, miután a két kerékpáros menet közben összekapott, és a vita hevében ütlegelte egymást. Az érintettek az orosz Ivan Rovnij (Tinkoff) és az olasz Gianluca Brambilla (Omega Pharma) voltak.

Összetettben így nem túl nagy meglepetésre továbbra is Alberto Contador vezet, előnye 1 perc 36 másodperc honfitársa, Alejandro Valverde, és 1 perc 39 másodperc Chris Froome előtt.

Kedden az utolsó szünnap következik a Vueltán.



(Fotó: team-maya.blogspot.com)