Jump to content

Atlétika: Baji a hazai Szuper Liga-döntőben is remekelt

2014. 08. 30. 07:31

Az Európa-bajnoki negyedik Baji Balázs magabiztos futással megnyerte a férfi 110 méteres gátfutást az első Atlétikai Magyar Szuper Liga döntőjének nyitónapján Debrecenben. Bajin kívül Kővágó Zoltán is remek eredményt ért el, míg Kaptur Éva két számban is aranyérmet nyert.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az augusztus elején rendezett kontinensviadalon a dobogóról csak ezredekkel lemaradó Baji 13.73 másodperces idővel nyerte a futamot. Szintén magabiztos versenyzéssel nyert Kővágó Zoltán diszkoszvetésben. Az eltiltása után júliusban visszatért dobónak az Eb nem sikerült jól, ám Debrecenben ismét jó formában versenyzett, s 64.41 méterrel győzött.

Szintén aranyérmes lett Kazi Tamás, aki a kontinenstornán 800 méteren volt elődöntős, míg ezúttal hazai közönség előtt 1500 méteren győzött.

A nőknél Kaptur Éva nyújtott kiemelkedőt, miután 100 méteren (11.88 másodperc) és 400 méteren (55.02 másodperc) is elsőként ért célba.

A Szuper Ligával az volt a szövetség célja, hogy több legyen a versenyezési lehetőség. A pénzdíjas sorozat első szakaszában – februártól augusztusig – húsz pontszerző versenyen vettek részt az atléták, s a legjobb nyolc helyezett indulhat a döntő 19-19 férfi és női számában a kétnapos viadalon.

(Forrás:sportrajongo.hu;mti/Fotó:mob.hu)