Jump to content

Vuelta - Di Marchi hazaért

2014. 08. 29. 18:54

Az olasz Alessandro Di Marchi nyerte a Vuelta spanyol kerékpáros körverseny hetedik, Ahendín és Alcaudete közötti 165.4  kilométeres szakaszát, melynek során elszökött a főmezőnytől.

A Cannondale szökevénye három társával lépett meg a pelotontól. A szökevények között ott volt a korábbi Giro d'Italia győztes Ryder Hesjedal, aki viszont nem sokkal a szakasz vége előtt bukott. A bukást használta ki Di Marchi arra, hogy szökevény társaitól is meglépjen, majd jó erőben tekerve haza is ért a kisebb emelkedővel véget érő etapon.

Di Marchinak ez volt az első szakaszgyőzelme háromhetes versenyen, korábban a Girón volt már második helyezett, a Tour de France-on pedig csak egy ötödik helyezése volt, annak ellenére, hogy őt választották a legaktívabb kerekesnek a francia körön.
Di Marchi így a Cannodale első szakasgyőzelmét szerezte az idei háromheteseken, pedig igazából ezt a világ egyik legjobb sprinterének, Peter Sagannak kellett volna szállítania a Cannondale-ben.

Összetettben nem történt változás, továbbra is a spanyol Alejandro Valverde vezet és ő viseli a piros trikót Nairo Quintana és Alberto Contador előtt.

A szombati, Baeze és Albecete közötti több mint 200 kilométeres 8. szakasz teljesen sík lesz, így a sprintereknek kedvezhet.

(Fotó: ciclonotes.it)