Jump to content

US Open - Csütörtök meglepetések nélkül

2014. 08. 29. 11:17

Kirobbanóan nagy meglepetés nélkül fejeződött be a második forduló az év utolsó Grand Slam tornáján, a US Openen. Csütörtökön és péntek hajnalban minden nagyobb esélyes továbbjutott, csak a 8. kiemelt Ana Ivanovic kiesésére kaphattuk fel a fejünket.

A korábbi világelső és 2008-as Roland Garros bajnok szerb teniszező azonban nem kapott könnyű ellenfelet a 2. körben: a nagyon magas és agresszív játékkal rendelkező Karolina Pliskova állta útját. A kiemeltek közül szintén búcsúzott a három évvel ezelőtti bajnok Samantha Stosur, és a 23. kiemelt Anastasia Pavlyuchenkova.

A két világelső azonban simán jutott a harmadik körbe. A kétszeres címvédő Serena Williams játékot is alig veszített honfitársa, Vania King ellen, és még az erős szél sem zavarta meg: 6/1 6/0-val zárta le a meccset, a legjobb 32 között pedig egy újabb amerikai, Varvara Lepchenko vár rá.

A New Yorkban az elmúlt négy évben döntőt játszó Novak Djokovic szintén nem izzadt meg, a 32 éves Paul-Henri Mathieu ugyanis csak a második szettben mutatott némi ellenállást a világelső felé: az is mindössze annyiban nyilvánult meg, hogy volt egy bréklabdája. A szerb így is alig másfél óra alatt lerendezte a találkozót, és 6/1 6/3 6/0-val ment tovább. A 3. fordulóban az amerikai Sam Querry lesz az ellenfele.

Az esti programban pályára lépett a két évvel ezelőtti bajnok Andy Murray, aki az első froduló szenvedései után ezúttal simán győzött a német Matthias Bachinger ellen.

A csenterpályán a 7. kiemelt Eugenie Bouhard és a román Sorana Cirstea mérkőzése volt messze a legizgalmasabb, hiszen a wimbledoni fianlista hiába nyerte meg az első szettet, Cirstea döntő játszmára kényszerítette a kanadait. Az izgalmas, fordulatos meccsen végül Bouchard kerekedett felül, aki így bejutott a legjobb 32 közé.

A nap messze legizgalmasabb és legjobb meccsét a 16. kiemelt Tommy Robredo és az olasz Simone Bolelli vívta. Bolelli csodaszép játékkal húzott el 2-0-ra a szetteket illetően, ám ezek után feltámadt a tavalyi negyeddöntős spanyol, és hatalmas csatában megnyerte a következő három szettet, így 0-2-ről frodított.
Mint ismeretes, nem először pályafutása során: ő volt ugyanis a tavalyi Roland Garros legnagyobb hőse, miután sorozatban háromszor (!) nyert úgy, hogy elveszítette az első két játszmát.

(Forrás:sportrajongo.hu/Fotó: tennisworldusa.org, theguardian.co.uk)