Jump to content

US Open - Baboséknak nem jött össze a bravúr

2014. 08. 29. 10:28

Magyar idő szerint péntek hajnalban eldőlt, hogy nincs már több felnőtt teniszezőnk versenyben az év utolsó Grand slam tornáján, a US Openen. Babos Tímea és Kristina Mladeovic azonban nem szégyenkzehetnek: hatalmas csatára kényszerítették a Williams testvéreket.

A wimbledoni döntős, New Yorkban 7. kiemelt Babos-Mladenovic kettős kapta a legnehezebb ellenfelet a női páros tornán, hiszen a 13 páros Grand Slam és 3 olimpiai bajnoki címmel rendelkező Williams testvérekkel játszott az első fordulóban a Grandstand pályán.

Babosák nagyot küzdöttek az első játszmában, hiszen brékhátrányból jöttek vissza és harcolták ki a tie-breaket, amit aztán 7-0-ra elveszítettek. Ám nem adták fel a második szettben sem: számtalan bréklabdát hárítva megint eljutottak a rövidítésig, amit ezúttal megnyertek és ezzel kiharcolták a döntő szettet.

Az egyesben világelső Serena, és korábbi világelső nővére, Venus azonban a harmadik játszmában már felülkerekedtek a magyar-francia kettősön, és 6/1-gyel zárták le a meccset.

A szórakoztató, nagy hangulatú, több ezer nézőt vonzó találkozón azonban szépen helytállt Banos Tímea és partnere, így bánkódásra nincs ok.

(Fotók: sport365.com)