Jump to content

Fucsovics Márton egyre közelebb az elithez

2014. 07. 22. 19:38

A hétfői ATP által kiadott világranglistán hazánk jelenlegi legjobb férfi teniszezője, Fucsovics Márton hat helyezést előrelépve a 160. pozíciót foglalja el. A nyíregyházi fiú ezzel a javítással felnőtt pályafutásának eddigi legjobb teljesítményével büszkélkedhet.

A 2010-es évben a wimbledoni Grand Slam torna junior számát megnyerő Fucsovics idén nem kezdett kiemelkedően, kisebb térdsérülése pedig még inkább hátráltatta. Az egy hónapos kihagyás után se ment igazán Marcinak, egészen a 237. helyezésig esett vissza, azonban Heilbronnban beindult a szekér. Azon a Challanger versenyen a fináléig menetelt, ott azonban kikapott a belföldi pályán játszó Jan-Lennard Strufftól. A német viadalt követően két első körös búcsú következett, utána viszont sorra hozta a sikereket Fucsovics. Wimbledonban egy lépés választotta el őt a főtáblára kerülésért, majd a három versenyből álló olasz túrája során már igazán beérett számára a kemény munka gyümölcse. Todiban ismételten egy második hellyel rukkolt elő, San Benedettoban a fáradság eluralkodott rajta a második fordulóban, végül pedig Recanatiban egy elődöntőbe jutással zárt. Ezt a produkciót összesen 83 ponttal honorálták a szervezők, melynek köszönhetően Marci most már a TOP 200 oszlopos tagjává vált. Ezen a héten a gyönyörű alpesi üdülőhelyként szolgáló Oberstaufenben mind egyéniben, mind párosban fog próbálkozni a huszonkét esztendős fiatalember.

Az élbolyban nem történt komolyabb változás, Novak Djokovicot – sorrendben – továbbra is Rafael Nadal, valamint Roger Federer követi. Az egyetlen helycsere a TOP 10-ben David Ferrer és Milos Raonic nevéhez fűződik, előbbi játékos a hatodik pozíciót vette át kanadai vetélytársától.

A friss besorolás egyik legnagyobb előrelépését a mindössze tizenhét éves Alexander Zverev hajtotta végre, aki a múlt heti ATP 500-as hamburgi tornán szabadkártyásként az elődöntőig masírozott, ennek köszönhetően pedig 124 helyezést javítva éppen Marci mögé, a 161. pozícióba érkezett meg.