Jump to content

Hüttner Csaba: a mostani minden idők legerősebb utánpótlás válogatottja

2014. 07. 21. 14:49

Szenzációs eredménnyel zárta a szegedi korosztályos világbajnokságot a magyar kajak-kenu válogatott. A mieink tíz arany-, három ezüst- és két bronzéremmel zárták a Maty-éri eseményt, ezzel minden várakozást túlszárnyaltak. Hüttner Csaba szövetségi vezetőedző szerint a magyar csapat teljesítményét felértékeli, hogy az egész világon folyamatosan növekszik a gyorsasági kajak-kenu népszerűsége.

Hüttner Csaba a hazai szövetség honlapján nyilatkozott a szegedi korosztályos világbajnokságról, ahol a magyar válogatott hihetetlen éremhalmozást rendezett. A házigazda csapata az éremtáblázat élén zárt, a szakember szerint leginkább ezért a teljesítményét megérdemli a korosztály, hogy minden idők legerősebb utánpótlás válogatottjának titulálják.

"Ha egy csapatnak tekintem az U23-as és ifi válogatottat, akkor mindenképpen. Ha külön csak az ifiket nézem, akkor volt ennél erősebb is, de összességében biztos, hogy ez volt a legerősebb utánpótlás válogatott. Ami viszont minden eredménynél fontosabb, és ezt a világbajnokság előtt is elmondtam, hogy a legjobb utánpótlás versenyzőink néhány éven belül egyetemesen a sportág meghatározó alakjai legyenek. Szerintem ehhez most hatalmas lökést adott nekik a hazai pályán sikerrel megvívott világverseny" vont mérleget Hüttner Csaba a Maty-éri esemény után.

A fiatalok dolgát nehezítette, hogy igen komolyak voltak az elvárások, hiszen egyrészt a hazai pálya kötelez, másrészt a legutóbbi vb-n Új-Zélandon szintén nagyon sikeresek voltak utánpótláskorú versenyzőink.

"Mindenki azzal számolt, hogy ez lesz a legeredményesebb világbajnokságunk, ami össze is jött, de ettől még nagyon nehéz volt. Tavaly 8 aranyérmünk volt, most tízet szereztünk. Ráadásul elmondhatjuk, hogy összesen 15 érmet gyűjtöttünk be egy olyan világbajnokságon, ahol 23 ország érmet tudott nyerni, ebből 12 nemzet aranyat. Ez azt mutatja, hogy a kajak-kenu sportág nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon roppant erős. Mind az 5 földrész szerzett aranyérmet, ma már mindenhol vannak olyan versenyzők, akik érdemben felveszik a versenyt a legnagyobbakkal is" - mondta Hüttner.

A versenyzők mellett természetesen a szervezők is emberfeletti munkát végeztek, de kiemelt dicséret jár természetesen az edzőknek, akik tökéletesen készítették fel versenyzőiket az évad legfontosabb hazai versenyére.

A vezetőedző szerint mindenki nagyszerűen teljesített, ám azért voltak olyanok, akik nem tudták kihozni magukból a maximumot. A szakember külön kiemelte Kárász Annát, aki betegségből érkezett Szegedre és két aranyat nyert ennek ellenére, de dicsérte Dombvári Bencét és Dudás Miklóst is.

"Ők alapvetően a felnőtt világbajnokságra készülnek, de megmutatták, hogy ebben a mezőnyben jelenleg a világ legjobbjai. Nem szabad megfeledkeznünk a Hufnágel-Czeiner párosról sem, akik nagyon meggyőző teljesítménnyel védték meg a világbajnoki címüket, ahogy megvédte címét Lakatos Zsanett és Takács Kincső is az U23-as női kenupárosok között, pedig Zsani egy számára rosszul sikerült C-1-es versenyszám után állt oda rajthoz. Aztán az ifik között ott van Hajdu Jonatán, akinek kemény hétvégéje volt, nyert két egyes aranyérmet és második lett párosban. Nagyon tetszett Balaska Márk és Birkás Balázs teljesítménye, K-2 200 méteren hatalmas különbséggel nyertek, valamint meg kell dicsérnem Nádas Bencét is, aki rengeteget fejlődött az utóbbi évben, ezt bizonyítja a K-1 200 méteren megszerzett világbajnoki címe" - értékelt Hüttner Csaba.

A mezőny egy része tehát nem pihenhet, hiszen pár hét múlva Moszkvában az idény legfontosabb nemzetközi versenyét rendezik, a világbajnokságot.

(Fotó:MTI)