Jump to content

Tenisz: ATP 500 Hamburg - Előzetes

2014. 07. 14. 08:44

Az év hatodik ATP 500-as versenye Németországban, pontosabban Hamburgban kerül megrendezésre, július tizennegyedike és huszadika között.

A negyvenhetedik alkalommal megrendezésre kerülő „bet-at-home Open” névre keresztelt torna a közép-európai ország legnagyobb centerpályájának ad otthont. A behúzható tetővel rendelkező stadion 13 200 néző befogadására képes. A viadal nívóssága mellett az összdíjazás is bőszen csalogatja a jobbnál jobb játékosokat, egybevéve 1 322 150 euró kerül kiosztásra a teniszezők között.

A verseny színvonalát tovább emeli, hogy a most hétvégén zajló, huszonnégy fős selejtezőbe öt TOP 100-asnak is próbálkoznia kell(ett). A kvalifikációból feljutó hat játékos közreműködésével alakul ki a hatvannégyes ágrajz, bár a főtáblán csak negyvennyolcan kapnak helyet. Tehát a tizenhat kiemelt teniszező mérkőzés nélkül jut egy körrel előrébb, a további harminckettő pedig egymással csap össze, hogy aztán sík egyenesen, fennálló kérdések nélkül menjen tovább a torna – harminckettő játékossal.

Nem mondható véletlennek, hogy a viadal első két rangsorolt teniszezője – sorrendben – David Ferrer (7.) és Fabio Fognini (15.), hiszen mindketten a salakos borításon érzik leginkább a játékot, az olasz például címvédőként, újabb bajnoki cím reményében érkezett meg a népes metropoliszba. A versenyt Ivan Lendl és Stefan Edbergen át Roger Federer és Rafael Nadal is besöpörte már. Minden bizonnyal az ő nyomukba törekszik a már kissé veteránnak számító Tommy Robredo (18.), az oroszok kiválósága, Mikhail Youzhny (22.), az ukrán tehetség, Alexandr Dolgopolov (19.), a hazaiak kedvence, Philipp Kohlschreiber (26.), továbbá két spanyol, a vasárnap második tornagyőzelmét Stuttgartban arató Roberto Bautista Agut (23.) és Fernando Verdasco (29.) is.

(Fotó: blick.ch)