Jump to content

Kajak-kenu Eb: Egy arany, két ezüst 200 méteren

2014. 07. 13. 13:36

Kozák Danuta arany-, a Kárász Anna, Vad Ninetta kajakos kettős, valamint a kenus Lakatos Zsanett ezüstérmet nyert a brandenburgi kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnapi 200 méteres döntői során. Ma délután még kilenc döntőben lesz magyar érdekeltség, a mieink eddig négy aranyat és öt ezüstöt gyűjtöttek a kontinenstornán.

Elsőként Tótka Sándornak, a Kőrös Kajak ifjúsági olimpiai bajnok kajakosának szurkolhattak a magyarok a Beetzsee-n, a fiatal versenyző nem is okozott csalódást, mert ugyan a dobogóra nem sikerült "feleveznie", hatodik helyével előrébb lépett tavalyi kilencedik pozíciójához képest. A kenus Lantos Ádám idén a milánói vk-n harmadik lett, most azonban nem tudott az első három közé kerülni, szoros csata után hetedikként haladt át a célvonalon.

A harmadik egyes döntőben aztán már éremben reménykedtek a magyarok, nem is alaptalanul, ugyanis a kétszeres ötkarikás bajnok Kozák Danuta az 500 méter után a legrövidebb távval is komolyabban kezdett el foglalkozni, s ez meg is látszik a teljesítményén, az Eb-n már az egyik legjobb idővel került a fináléba. A legnagyobb riválisnak a lengyelek címvédő kajakosa, Marta Walczykiewicz ígérkezett a döntőben, az UTE 27 éves sportolója azonban nem foglalkozott senkivel, a közepes rajt után egyre feljebb és feljebb kapaszkodott, majd az utolsó métereken már ő haladt elöl, és végül tisztán győzött.

  • "Nagyon örülök, hogy sikerült! Két éve kezdtem el foglalkozni a kétszáz méterrel, tavaly még nem jöttek az eredmények, de most már úgy tűnik, jó úton vagyok. Ennél jobb visszaigazolás nem kell. Sok mindent változtattunk az edzéseken, a technikán, ez bejött" - mondta boldogan a parton az MTI-nek Kozák Danuta, aki pályafutása során először szerzett világversenyen érmet ebben a számban.

Az utolsó egyes számban a vb-bronzérmes Lakatos Zsanett remekül versenyzett, nagy csatát vívott a tavaly második bolgár Sztanilia Sztamenovával, végül másodikként csapott a célba.

  • "Őszintén szólva nem számoltam a bolgár lánnyal, a világkupa után meglepett, hogy ilyen jó" - mondta kissé szomorúan Lakatos, aki nyerni szeretett volna, majd hozzátette: a jövő hétvégi, szegedi korosztályos világbajnokságon is az aranyéremért száll harcba.

A Kárász Anna, Vad Ninetta kajakos duó nagyszerűen versenyzett, óriási csatát vívott a fehéroroszokkal és a britekkel, végül előbbi után, de utóbbi előtt a második helyen végzett. Szabad szemmel nem is lehetett látni, hogy melyik egység a győztes, végül kiderült, hogy a fehéroroszok mindössze hat századmásodperccel voltak gyorsabbak a magyaroknál, akik azonban egyáltalán nem tűntek csalódottnak.

  • "Tökéletes pályát mentünk" - jelentette ki Vad Ninetta.
  • "Annyira gyors ez a kétszáz méter, hogy szinte vissza sem tudok emlékezni, mi történt, de az biztos, hogy én is azt éreztem, minden húzásunk a helyén volt" - tette hozzá Kárász Anna.

A további páros számokban a Lantos Ádám, Nagy Péter kenus duó remekül versenyzett, de végül centiméterekkel lecsúszott a dobogóról és negyedikként zárt, a Molnár Péter, Bán Kristóf kajak kettes pedig hetedik lett az erős mezőnyben.

Délután még kilenc döntőben lesznek érdekeltek a magyarok, akik eddig négy aranyat és öt ezüstöt gyűjtöttek az Eb-n.

(Forrás/Fotó:MTI)