Jump to content

Öttusa Eb - Egy nap van a helyszín átépítésére

2014. 07. 08. 11:08

Demeter József versenyigazgató úgy érzi, hogy minden tökéletes lesz és a résztvevők méltó körülmények között versenyezhetnek majd a csütörtökön kezdődő székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon. Demeter - aki egyébként a sportág első, 1987-es Európa-bajnoka - biztos benne, hogy nem lesz gond, időben elkészülnek a munkálatokkal a felújított Bregyó-közi sportközpontban.

"Nem probléma ugyan, de az egyetlen dolog, ami miatt azért folyamatosan izgulunk, hogy a helyszínen sorra kerülő Gyulai István Memorial Atlétikai Nagydíj után milyen gyorsan tudjuk felállítani a lőteret - idézte őt a magyar szövetség MÖSZ) honlapja. - Azért fontos mindez, mert a Nemzetközi Öttusa Szövetség illetékesei szerda délután kell, hogy átvegyék a pályát, a helyszíneket. Addigra tehát mindennel el kell készülnünk. Az atlétikai verseny kedden este fejeződik be és utána azonnal elkezdődik majd a lázas munka és a versenyfutás az idővel."

A Bericap Európa-bajnokság házigazdája Székesfehérvár és a Volán Fehérvár öttusaszakosztálya, rendezője pedig a Magyar Öttusa Szövetség, amely áprilisban vállalta el a feladatot, mivel addig nem volt kijelölt helyszín. A kontinensviadal idején a szövetség ismét "felállítja" öttusa kölyökparkját, ahol kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek kipróbálhatják, milyen is öttusázónak lenni.

"A vívás egy hatalmas, 1200 négyzetméteres, klímával is felszerelt sátorban lesz. A pástok aszfaltra épülnek, de a felületet fa talapzat teszi rugalmasabbá, így a versenyzőknek ideális feltételeket tudunk biztosítani. A lovaspálya speciális talajának előkészítése már két hónapja zajlik, így nyugodtan mondhatom, hogy a lovas helyszín is világszínvonalú lesz. Az uszodában új eredményjelző várja majd az érdeklődőket, akiknek minden helyszínen kényelmes lelátókat biztosítunk" - mondta Demeter József.

A versenyekre a belépés díjtalan.

(Forrás: MTI)

(Fotó:pentathlon.hu\fortunaweb.hu)