Jump to content

Wimbledon: Kvitova-Bouchard finálé

2014. 07. 03. 18:29

Csütörtökön rendezték a wimbledoni tenisztorna női egyes versenyének két elődöntőjét. Az első találkozón a 2011-es bajnok Petra Kvitova legyőzte honfitársát, Lucie Safarovát, a második mérkőzésen pedig a kanadai Eugenie Bouchard múlta felül a Roland Garros döntősét, Simona Halepet.

Az már a játék kezdete előtt biztos volt, hogy lesz cseh teniszező a női döntőben, hiszen két honfitárs, Petra Kvitova és Lucie Safarova csaptak össze az első elődöntőben.
A tapasztalat Kvitova mellett szólt, annál is inkább, mert a 3 évvel ezelőtti wimbledoni bajnokkal ellentétben Safarova élete első Grand Slam elődöntőjét várhatta.

Ehhez képest az első szett szoros küzdelmet hozott, olyannyira, hogy a játszma végkimenetele gyakorlatilag egyetlen Safarova által elrontott tenyeresen dőlt el a rövidítésben. Ez azonban erőt adott Kvitovának, aki a második szettet már könnyedén hozta, így pályafutása második Grand Slam döntőjére készülhet - ugyanott, ahol az elsőt is játszotta.

Ellenfele a mindössze 20 esztendős Eugenie Bouchard lesz, aki már január óta egyre nagyobb sztár, ugyanis mind az Ausztrál Openen, mind a Roland Garroson elődöntőig jutott - előbbi esetében még tinédzser volt.
Most azonban sikerült a következő lépést is megtenni, ugyanis az első elődöntőhöz hasonlóan itt is egy szoros, tie-breakkel záruló, majd egy könnyebb szettben győzött Bouchard, aki így élete első major fináléjára készülhet.

Döntőbe jutása több okból is történelmi tény: ő az első kanadai teniszező, aki Grand Slam döntőbe jutott, ráadásul mindössze 20 évesen sikerült ezt elérnie - pontosan két évvel azután, hogy Wimbledonban junior bajnok lett.

(Fotó: ottawacitizen.com)