Jump to content

Wimbledon: hétfőn kezdés, lesz-e címvédés

2014. 06. 20. 09:57

Hétfőn rajtol a teniszezők idei harmadik Grand Slam tornája, a nem hivatalos füves pályás világbajnokság Wimbledonban. A viadalon a szakértők szerint címvédés sem a nőknél, sem az uraknál nem várható. Mi magyarok majd Babos Tímeának drukkolhatunk, aki egyedüli magyarként egyesben, párosban és vegyespárosban megméretteti magát.

A világranglistán 94. soproni játékosnak - aki a francia Kristina Mladenovic oldalán párosban, illetve az amerikai Eric Butorac-kal vegyespárosban is főtáblás - jól sikerült a füves pályás felkészülése, miután Birminghamben nyolcaddöntőt vívott, Eastbourne-ben pedig párosban menetel.

Ami a többi magyart illeti, Czink Melinda a selejtező második fordulójáig jutott, míg a 2010-ben junior bajnok Fucsovics Márton az utolsó körben esett ki. Tavaly ugyancsak csupán Babos képviselte a magyar színeket a főtáblán, akkor a nyitókörben kikapott a francia Mathilde Johanssontól.

A nőknél a tavalyi meglepetésgyőztes, a francia Marion Bartoli nem sokkal később bejelentette visszavonulását, így az előjelek alapján a Londonban hagyományosan jól teljesítő Serena Williams és Marija Sarapova érhet célba. A 32 éves amerikai világelső ötször diadalmaskodott a "szent gyepen", az oroszok friss Roland Garros-győztese pedig éppen tíz éve ünnepelhetett Angliában. Rajtuk kívül a tavalyi év felfedezettje, a párizsi salakon idén döntős román Simona Halep, továbbá a két éve finalista lengyel Agnieszka Radwanska is okozhat meglepetést.

A férfiaknál tavaly Andy Murray személyében 77 esztendő után köszönthetett ismét hazai győztest a közönség, ám a skót játékos másfél hete a nyolcaddöntőben búcsúzott a Queen's Clubban, előzőleg pedig idén csak elődöntőket tudott felmutatni. Kérdés, hogy a nemrég edzőnek szerződtetett, ugyancsak wimbledoni bajnok Amelie Mauresmo milyen hatással lesz a formájára. A hónap elején kilencedik Roland Garros-serlegét elhódító, világelső Rafael Nadal a hallei füves versenyen már a 16 között búcsúzott, és az sem túl jó előjel a számára, hogy 2013-ban bombameglepetésre már az első fordulóban kiesett Wimbledonban. A Párizsban döntős Novak Djokovic - aki mindössze 170 pontra van Nadaltól a világranglistán - ugyanakkor kiegyensúlyozott szezont fut, ráadásul márciusban megnyerte mindkét nagy amerikai keménypályás versenyét Indian Wellsben, illetve Miamiban. A hétszeres bajnok svájci Roger Federer a múlt héten hallei trófeájával jelezte, hogy továbbra is számolni kell vele kedvenc borításán.

Rajtuk kívül az Australian Open-bajnok svájci Stanislas Wawrinka újabban gyenge formát mutat, a 2010-ben döntős cseh Tomas Berdych pedig továbbra sem tud felnőni a legnagyobbak mellé. A fiatalok közül az ATP-rangsor közvetlen élcsoportjába jutott kanadai Milos Raonicnak, a lett Ernests Gulbisnak és bolgár Grigor Dimitrovnak is adott a lehetőség a nagy áttöréshez.

(Fotó:edition.cnn.com/thevideoink.com)